Nem hajlandók megkülönböztető jelzéssel ellátni az LMBTQ-mesekönyvet

A fogyasztóvédelem határozata ellenére sem hajlandó megkülönböztető jelzéssel ellátni az első magyar LMBTQ-ideológiát tartalmazó mesekönyvet a Labrisz Leszbikus Egyesület. A szervezet kijelentette: a Háttér Társaság segítségével jogi útra terelik az ügyet, továbbá minden olyan ismert mese ellen is kampányt indítottak, amelyek – véleményük szerint – áthágják a hagyományos nemi szerepek határait. A szexuális kisebbség kampányára reagálva a Mi Hazánk Mozgalom is akcióba lépett.

2021. 02. 02. 5:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy közérdekű bejelentésre indult vizsgálat nyomán Budapest Főváros Kormányhivatala megállapította: a Meseország mindenkié című kötet értékesítésével a Labrisz tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg, mivel a vitatott kiadványon nem tüntetik fel, hogy a mesékben a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg. A hatóság hangsúlyozta: mivel a fogyasztók nem kapnak előzetes tájékoztatást a könyv tartalmáról és témaköréről, így sérülnek a megfelelő tájékoztatáshoz való jogaik és érdekeik.

Annak ellenére, hogy a döntés nyomán a fogyasztóvédelem pénzbírságot nem szabott ki, arra kötelezte a szervezetet, hogy mindig nyújtson teljes körű tájékoztatást a tevékenységi körét érintő áruk esetleges értékesítésével kapcsolatban, amit a vitatott mesekönyvnél is alkalmazni kell.

Az elmarasztaló határozatra reagálva a Labrisz kijelentette: a Háttér Társaság segítségével bírósághoz fordulnak a fogyasztóvédelem alkotmányellenes és diszkriminatív döntése miatt, valamint olyan ismert mesék ellen is kampányt indítottak, amelyek – véleményük szerint – áthágják a hagyományos nemi szerepek határait.

Véleményük szerint többek között a Vuk, a Bambi, a Csipkerózsika és a Timon és Pumba miatt is bejelentést lehetne tenni
Fotó: Facebook/Labrisz Leszbikus Egyesület

A szexuális kisebbség kampányára reagálva a Mi Hazánk Mozgalom is akcióba lépett, Lantos János, a Mi Hazánk választókerületi elnöke és Vékony Csongor Levente, a párt budapesti alelnöke a Pagony könyvesbolt előtt tartott sajtótájékoztatót,

ahol – iránymutatásul a leszbikus egyesületnek – Figyelem! A könyvben homoszexuális propaganda található! feliratú matricával láttak el az LMBTQ-mesekönyvet, valamint a Pagony Könyvesbolt ablakára is felragasztottak egy megkülönböztető jelzést.

A Mi Hazánk Mozgalom politikusai eredetileg azt tervezték, hogy a könyvesboltban adnak át néhány matricát az eladónak – emlékeztetve őket ezáltal a fogyasztóvédelem döntésére – viszont ezt nem tudták megtenni, mivel technikai okokra hivatkozva a könyvesbolt éppen 13 és 15 óra között tartott zárva.

Fotó: A szerző felvétele

A Magyar Nemzet is beszámolt róla, szeptember végén hazánkban is megjelent az első magyar LMBTQ-ideológiát propagáló mesekönyv, amelyet megjelenése óta immár negyedszer adnak ki újra. A Meseország mindenkié címet viselő kötetben a szerzők megalkották a mesék újraírt változatait olyan szereplőkkel, akik valamilyen „stigmatizált” vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak.

A vitatott kiadvány a teljes magyar társadalmat, sőt a pszichológus szakmát is megosztotta. Első körben az ismert pszichológusprofesszor, Bagdy Emőke világított rá a mesék által történő korai érzékenyítés kockázataira, hangsúlyozva, hogy

a gyerekeket valóban toleranciára kell nevelni, viszont ezt nem óvodáskorban kell megtenni.

A szakember nyilatkozatát követően több mint ezer pszichológus foglalt állást a genderideológiát népszerűsítő kiadvány mellett, Bagdy Emőkét pedig a szakmaiatlanság, a tudománytalanság, sőt a gyűlöletkeltés szándékával vádolták meg. A szakemberek mellett rövidesen a sztárvilág, valamint a politikai élet szereplői is hangot adtak a véleményüknek. Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa kijelentette: ez a propagandakönyv nemcsak a gyerekek egészséges fejlődése, hanem a magyar kultúra ellen is támadás, ezért nyilvánosan semmisítette meg a kötetet. Schittl Eszter, a CitizenGO magyarországi kampányigazgatója továbbá tiltakozó petíciót indított a LMBTQ-mesekönyv árusítása ellen, viszont a sikeres kezdeményezések ellenére a kiadók a mai napig nem hajlandók levenni a botrányos mesekönyvet a kínálatból.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.