Nem minden szakra kell emelt szintű érettségi

Több ezer hallgató mentesülhet a felvételi szigorítása alól, emelt szintű érettségi nélkül lehet ugyanis jelentkezni például a művészeti szakokra, de némelyik pedagógusképzésre is. Kiderült továbbá, hogy nem minden szakon választhatja meg szabadon a diák, hogy milyen tantárgyból tesz nehezített érettségit.

Csókás Adrienn
2020. 01. 22. 6:30
A szigorítás nem érinti a művészeti területekre jelentkezőket Fotó: MTI Fotó: Kallos Bea
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár általános szabályként ettől az évtől kizárólag emelt szintű érettségi birtokában lehet felvételizni a felsőoktatásba, lapunk értesülései szerint a minisztérium hagyott egy kiskaput, vannak ugyanis olyan egyetemi és főiskolai szakok, amelyek e nélkül is megpályázhatók.

Az Oktatási Hivataltól (OH) kapott tájékoztatás szerint ide tartoznak például egyes osztatlan pedagógusképzések, amelyeken gyakorlati vizsgát szerveznek, és ennek eredménye alapján rangsorolják a hallgatókat. Így például, aki ének-zene tanár, rajz- és vizuáliskultúra-tanár, média-, mozgókép- és kommunikációtanár, népzene- és népikultúra-tanár, illetve dráma- és színházismeret-tanár szeretne lenni, az elkerülheti a szigorítást.

Legalábbis, ha nem választ mellé bölcsész, természettudományi vagy informatikai képzési területhez tartozó szakpárt. Nem vonatkozik az új követelmény a művészeti jellegű szakmai tanárképzésekre sem, hiszen azok felvételije is kizárólag gyakorlati vizsgából áll.

A szigorítás nem érinti a művészeti területekre jelentkezőket
Fotó: MTI Fotó: Kallos Bea

Az OH napokban kiadott Felvételi kisokosa szerint ugyancsak megússzák a szigorítást az edzői alapképzésre jelentkező fiatalok, illetve a művészeti és művészetközvetítési terület iránt érdeklődők, tehát például a leendő színészek, divattervezők, zeneszerzők, tervező-grafikusok, fotográfusok vagy hangszerművészek. Nincs szüksége emelt szintű érettségire azoknak sem, akik már rendelkeznek valamilyen felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel. A kedvezmény sok ezer hallgatót érinthet, tavaly több mint hatezer jelentkezést adtak be a művészeti szakokra, edzőnek pedig több mint másfél ezren felvételiztek.

Mindenki másnak azonban be kell mutatnia legalább egy tárgyból az emelt szintű bizonyítványt. Fontos, hogy csak az informatika és a sporttudomány területén, továbbá a hároméves agrár, jogi, pedagógus, gazdasági és orvosi alapszakokon fogadják el bármelyik szabadon választott tantárgyból az emelt vizsgát.

Az államtudományi, a bölcsész, a műszaki, a társadalomtudományi, a természettudományi területeken, az osztatlan, ötéves agrár, orvosi, gazdasági, jogi szakokon nincs sok választási lehetőség, itt abból a tantárgyból kell emelt szintű érettségit tenni, amit felvételi követelményként az egyetem vagy főiskola meghatározott. Többletpont akkor jár az emelt érettségiért, ha a diák legalább 45 százalékos teljesítményt elért.

A jelentkezést február 15-ig kell leadni. A felvételi tájékoztató január végén még frissülni fog, új képzések és pontosítások is megjelennek benne.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.