Zuhanyzással megtisztul a lelkünk

Lehetséges lenne szó szerint egy zuhanyozással vagy fürdéssel megtisztulni a lelki bajoktól? Egy kutatás állítása szerint igen.

2011. 10. 24. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok dalszöveg és a vallási szövegek is gyakran használják a mosakodást, mint a lelki megtisztulás metaforáját. „A tisztálkodás ebben az értelemben a maradék eltávolítását jelenti. Egy kézmosással, vagy egy zuhanyozással vagy akár csak a gondolatával az emberek képesek lehetnek megszabadulni a rossz, vagy éppen erkölcstelen érzésektől, netán egy nehéz döntés súlyától. Ez a testi tapasztalat segíthet eltávolítani a lelki, szellem,i elvontabb maradványokat is” – mondta Spike W.S. Lee, a Michigan Egyetem kutatója.

Lee és társa, Norbert Schwarz a kutatásuk során megfigyelték, hogy az emberek, amikor arra kérték őket, hogy ítéljék meg az mások rossz oldalát, sokkal negatívabbak voltak, ha egy koszos, büdös szobában ismerték meg az illetőt. Egy másik kísérlet során a résztvevőket megkérték, hogy képzeljék el, valamilyen morálisan elítélhető dolgot tettek, majd mosakodjanak meg antiszeptikus szappannal. Érdekes módon a mosakodás után az önkéntesek kevésbé érezték magukat bűnösnek, mint előtte.

Egy harmadik kísérlet során a résztvevőket tisztán és frissen, vagy koszosan és büdösen kérték meg, hogy mondják el a véleményüket olyan kényes témákról, mint az abortusz vagy a maszturbáció. Végül a kutatók azt találták, hogy a tiszta résztvevők másokat sokkal keményebben ítéltek meg, és magukról is erkölcsösebben beszéltek, ellentétben a koszos ruhájú résztvevőkkel. A szerzők az eredmények alapján felhívták a figyelmet arra is, hogy a pozitív emlékeket, érzéseket is le lehet „mosni” ilyen módon.

„Ha a tapasztalat pozitív volt, akkor annak a maradványemléke is eltűnik a lefolyóban. Sőt az örömteli események utáni kézmosás megakadályozza, hogy az élmények elmélyüljenek bennünk, és elégedetté váljunk” – tette hozzá a kutató.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.