Fogmosással megelőzhető a tüdőgyulladás?

A rendszeres fogmosás nem csak a szuvasodás ellen véd, hanem a tüdőgyulladás is megelőzhető vele - állítják amerikai kutatók.

Betegszoba.hu
2012. 01. 03. 11:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Yale Egyetem Orvosi Karának kutatói 37 alanyt vontak be a vizsgálatukba. Úgy tapasztalták, hogy a száj baktériumflórájának megváltozása előre jelezte, melyiküknél fog kialakulni tüdőgyulladás.

”Felfedezésünk segíthet a tüdőgyulladás elleni harcban is” – vélekedett Dr. Samit Joshi, az egyetem epidemiológusa. Ez azért is fontos, mert a megbetegedettek öt százaléka ma is belehal a kórba.

Noha még további kutatások is szükségesek a témában, a Brit Fogorvos Szövetség felhívta rá a figyelmet, hogy nem ez a tanulmány az első, amely összefüggést állapított meg a szájhigiénia és a légzőszervi megbetegedések között. A bakteriális mellkasi fertőzésekért a szájból a torkon át a tüdőbe jutó apró cseppek felelősek, korábban pedig azt is kimutatták, hogy akiknek sok lyukas foguk van, nagyobb eséllyel hunynak el tüdőgyulladásban.

Nigel Carter, a Brit Szájegészséügyi Alapítvány vezérigazgatója szerint a legújabb kutatás is azt támasztja alá, hogy szánk tisztasága a teljes egészségi állapotra kihatással van. ”Az alacsonyabb hőmérsékletnek köszönhetően, télen mindenki jobban ki van téve megfázásnak, köhögésnek és mellkasi megbetegedéseknek. Fontos azonban a megelőzés módszereit is tudatosítani. Közvetlen összefüggés állapítható meg az ínybetegségek és az általános egészségi állapot között, az idei év felfedezései pedig azt is bebizonyították, hogy a szájápolás segít elkerülni a fertőzéseket.”

A fogorvosok a napi kétszeri, legalább két percig tartó, fluoridtartalmú fogkrémmel való fogmosását javasolják, emellett érdemes naponta egyszer a réseket is kitisztítani fogselyemmel. A cukortartalmú élelmiszerek mellőzésével szintén sokat segíthetünk szánk egészségén.

A felfedezést az Amerikai Fertőző Betegségek Társaságának bostoni konferenciáján ismertették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.