Új csodaszer a ráncok ellen

Hamarosan piacra kerül a ránctalanító krémek új generációja, amely úgy működik, hogy magát az emberi bőrsejtet készteti megújulásra.

Betegszoba.hu
2012. 01. 06. 10:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ráncok eltüntetésére és a bőrkárosodások regenerálására kifejlesztett terméket glükobiológiában járatos szakemberek tervezték, amely tudomány a természetesen előforduló cukrot használja fel egészségjavítás céljából. A L’Oreal abban bízik, hogy az új technológia révén tovább tudnak terjeszkedni az amúgy sem kicsi kozmetikai piacukkal.

A mesterséges vegyületeket a szakemberek oly módon fejlesztették ki, hogy azok lényegében leutánozzák azokat a természetes vegyületeket, amelyek a bőr simaságáért és megújulásra való képességéért felelősek, ám a kor előre haladtával egyre kevésbé aktívak. Az új csodakrémnek éppen az lesz a dolga, hogy mesterséges ingerek révén rávegye a bőrt arra, hogy tovább maradjon fiatal.

Bruno Bernard, a L’Oreal kutatási igazgatója arról számolt be, hogy míg korábbi termékeik a bőr felületén fejtették ki hatásukat, addig az új termék a bőr mélyebb rétegeiben dolgozik. Korábban a glükobiológiában alkalmazott hasonló módszerekkel már számos eredményt értek el a szakemberek az influenzavírus ellen, és várhatóan a rák elleni küzdelemben is nagy hasznát tudják majd venni mindennek. Peter Seeberger, a berlini Max Planck Intézet igazgatója szintén részt vett a kutatásban, és megerősítette, hogy a módszer igen kedvező biokémiai változásokat mutatott mind laboratóriumi körülmények között, mind az emberi kísérletek során.

Richard Gallo, a San Diego-i Kalirfornia Egyetem bőrgyógyász professzora azért némi óvatosságra int mindenkit, aki máris örök fiatalságot vizionálna a maga számára, mivel véleménye szerint nem tisztázott, hogy vajon a termékben található molekulák valóban bejutnak-e a bőrbe, és végső soron hogyan is fejtik ki jótékony hatásukat. Noha ő maga is igen imponálónak tartja az eddigi eredményeket, nem biztos benne, nemcsak egy újabb hírverésről van-e szó, ami utólag majd hamisnak bizonyul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.