A PLoS ONE legújabb számában megjelent úttörő kutatás eredményei azt mutatták, hogy a kézmosás és az orvosi maszk viselése együttesen 75 százalékkal csökkentette az influenzaszerű megbetegedéseket a vizsgálati időszakban. A kutatás vezetői, Allison Aiello és Dr. Arnold Monto elmondták, hogy a 2007-2008-as évben végzett kísérlet során a maszkviselés önmagában nem eredményezte a tünetek csökkenését, ami arra utal, hogy a maszkot és a kézmosást együttesen kell alkalmazni.
Egy esetleges világjárvány elején valószínűleg nem fog azonnal rendelkezésre állni az oltóanyag, ezért az első védelmi vonalat a nem gyógyszeres beavatkozások, például a maszkviselés és a kézmosás jelenthetik. Aiello szerint ezek a fajta nem gyógyszeres intervenciók jól szerepeltek a világjárványra való felkészülés tekintetében a közösségben. ”Ez azt jelenti, hogy a maszk és a kézmosás megfelelő intézkedés lehet a fertőzés átvitelének megelőzésére zsúfolt élőhelyeken” – állítja a kutató. ”Világjárvány esetén, amikor az emberek sokkal nagyobb hajlandóságot mutatnak a megelőző intézkedések betartására, a maszkviselés és a kézmosás együttesen még erőteljesebb prevenciós lehetőséget rejthet magában.”
A kísérletben a kutatók ezer egyetemi hallgatót kértek fel kollégiumokban. A résztvevőket három csoportba osztották: az elsőben maszkot viseltek, a másodikban maszkot viseltek és kezet mostak, a harmadikban pedig egyiket sem tették. Az alanyokat vizsgálták az influenzaszerű tünetek illetve az influenza jelenlétére. A kutatók úgy vélik, eredményeik segíthetnek a világjárványra való felkészülésre vonatkozó országos tervezet kidolgozásában is.

Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok