Rasszistává tesz a rockzene?

A Minnesotai Egyetemen nemrég készült kutatás szerint a népszerű, toplistás slágerek hatására a fehérek elfogadóbbá válnak a többi etnikummal kapcsolatban, míg a rockzene inkább afelé tereli őket, hogy saját rasszukat részesítsék előnyben, akár a többiek kárára is.

Betegszoba.hu
2012. 03. 15. 6:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kutatók egy kísérlet során 138 különféle nemű fehér diákot kértek fel arra, hogy segítsenek eldönteni, mi módon osszák szét a támogatásra szánt pénzösszeget négy csoport – nevezetesen afroamerikaiak, latin-amerikaiak, arab-amerikaiak és fehérek – között. Mielőtt azonban behívták őket, valamennyiüknek várakozniuk kellett egy szobában, ahol a hátterében zene szólt. A diákok természetesen nem tudták, hogy ez már a kísérlet része, hiszen a kutatók valójában éppen arra voltak kíváncsiak, mi módon befolyásolja őket későbbi döntéshozatalukban a különféle zenék hallgatása.

Az eredmények alapján kiderült, hogy akik a várakozás során Bruce Springsteen vagy a White Stripes zenéjét hallgatták, jóval előzékenyebbek voltak a fehér diákokkal kapcsolatban, a pénz 35 százalékát ugyanis köztük osztották szét, a maradékot pedig nagyjából egyenlően a többi három csoport között. Ugyanakkor akik olyan elődadóktól hallgattak slágereket, mint Gwen Stefani, Akon vagy Fergie, a pénzt szinte egyenlően osztották szét a négy etnikum között. A legelfogultabbak azok a diákok voltak, akik valamilyen radikális fehér együttes – például a Prussian Blue, a Skrewdriver vagy a Bound for Glory – zenéjét hallgatták, ők szinte célzottan fosztották meg a támogatástól afroamerikai vagy arab társaikat, a pénz 40 százalékát a fehéreknek adták.

Heather LaMarre, a Minnesotai Egyetem újságírással és tömegkommunikációval foglalkozó docense a jelenséget azzal magyarázta, hogy mivel a rockzene a köztudatban Amerika fehér lakosságához kapcsolódik, azok a fehérek, akik ilyen zenét hallgatnak, automatikusan a saját fajtájukkal azonosulnak. Silvia Knobloch-Westerwick ehhez hozzátette, hogy a zenének hatalmas befolyásoló ereje van a gondolatainkra és cselekedeteinkre, jóval nagyobb, mint gondolnánk. A zene ugyanis megerősíti a saját csoportunk felé táplált pozitív előítéleteinket, és néha a mások felé érzett negatívakat is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.