A jelenlegi eljárás úgy néz ki, hogy a száj szövetéből a fogorvos vagy a házi orvos szike segítségével mintát vesz, majd azt elküldi laboratóriumi elemzésre, mely akár két-három hétig is elhúzódhat. Martin Thornhill, a Sheffield Egyetem professzora kutatótársaival együtt azonban nemrégiben egy olyan új eljárást fejlesztett ki, mellyel a folyamat jelentősen felgyorsítható.
Az új módszer során egy úgynevezett chiplaboratórium segít abban, hogy a fogorvos a mintavétel után azonnal ki is elemezhesse a szövetet. Egy apró fogkeféhez hasonló tárggyal vesznek sejtmintát, majd azt egy hitelkártya méretű lapon a chiplaboratóriumba helyezve a mintát azonnal kielemzik. Az eszközben található ledek révén az egészséges és beteg sejtek könnyen szétválaszthatóak.
Eddig 275 beteget találtak, akiken tesztelhetik az új módszert, és a szakemberek kíváncsiak várják, vajon az eljárás lesz-e olyan hatékony, mint a biopszia. A szájrák túlélési aránya jelenleg ötven százalék, ám ha már korai szakaszában felismerik a kórt, akkor ez az arány tovább javulhat.
Thornhill professzor úgy véli, három-öt éven belül a fenti módszer rutineljárássá válhat, és ha a legkisebb gyanú felmerül, egy egyszerű, tömésre érkező betegnél is percek alatt elvégezhető. Az eljárás fájdalommentes, nincs szükség érzéstelenítésre, a betegnek nem kell többször visszajönnie, és megszűnik az idegőrlő várakozás az eredményre. A tudósok abban bíznak, a későbbiekben az új módszert egyéb területeken is alkalmazni lehet, akár szívroham felismerésére, akár közúti drogellenőrzésre.
Gyorsabb lehet a szájrák diagnosztizálása
Egy forradalmian új módszer segítségével a fogorvosok akár húsz perc alatt képesek a szájrákot diagnosztizálni, melyhez mindössze néhány, a beteg szájából származó sejtre van szükség, amiket azután számítógép segítségével tudnak kielemezni.
2012. 04. 22. 12:35
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!