A kávé csökkentheti a bőrrák kockázatát

Úgy tűnik újabb kutatási adatok igazolhatják a kávéból, teából, kólából és csokoládéból származó koffein jótékony egészségügyi hatásait.

Betegszoba.hu
2012. 07. 06. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy, a Cancer Research című szaklap július elsejei számában megjelent kutatási anyag szerint a kávéfogyasztás csökkentheti az egyik leggyakoribb bőrdaganat, bazális sejtes karcinóma kialakulási esélyeit. A vizsgálati adatok szerint a magas koffeintartalmú teáknak, a kólának és a csokoládénak szintén hasonló hatása van.

A kutatásban részt vett, napi három csészénél több kávét fogyasztó nők esetében 21 százalékkal, férfiaknál pedig 10 százalékkal csökkent a betegség kialakulási esélye azokhoz képest, akik csak havi egy csésze kávét ittak.

”A védőhatás egyértelműen a koffeinnek tulajdonítható – nyilatkozta Jiali Han, a Brigham and Women’s Kórház és a Harvard Egyetem munkatársa – A koffein gátolja a daganatok növekedését. Egerek esetében már sikerült megfigyelni a koffein jótékony hatásait, ezért most úgy gondoltuk, humán alanyoknál is szerencsét próbálunk.”

Han és kollegáinak megfigyelései szerint a koffein bevitelének mértékével nő a védőhatás is. ”Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek mértéktelen kávéfogyasztásba kell kezdenie, annyi azonban bizonyos, hogy a koffein számtalan pozitív egészségügyi hatása van.” Korábbi kutatások során sikerült bizonyítani, hogy a kávé védelmet nyújthat a kettes típusú diabétesz, a szívelégtelenség, a Parkinson-kór, valamint a májrák és a májzsugor ellen, valamint javíthatja a fizikai teljesítményt.

A bazális sejtes karcinóma a bőr külső rétegeiből indul ki és leggyakrabban a napfénnyel gyakran érintkező bőrfelületeken fordul elő. Az Egyesült Államok Országos Daganatos Betegségek Intézetének adatai szerint évente kétmillió beteget diagnosztizálnak az áttétet általában nem adó bazális sejtes karcinómával. A vizsgálatok szerint a koffein nem csökkenti a bőrrák más fajtáinak, a pikkelysejtes karcinómának és a melanómának az előfordulását.

A kutatók a 20 éves múltra visszatekintő Ápolói Egészségügyi Vizsgálat és az Egészségügyi Szakértői Vizsgálat eredményeit felhasználva összesen 112 000 ember egészségügyi adataihoz férhettek hozzá. Bár a tudósok egyértelmű kapcsolatot találtak a koffeinfogyasztás és a bazális sejtes karcinóma előfordulása között, ok-okozati összefüggéseket nem sikerült megállapítaniuk.

Rob van Dam, a Szingapúr Egyetem professzora szerint bár a kutatási eredmények rendkívül érdekesek, nem kell belőlük messzemenő következtetéseket levonni: ”A kávéfogyasztók esetében a védő hatás nagyon csekély és vannak módszerek, amelyek segítségével sokkal hatékonyabban csökkenthető a bazális sejtes karcinóma előfordulása” – nyilatkozta van Dam.

”Ne higgyük azt, hogy a kávé naptej helyett is megteszi – nyilatkozta Dr. Albert Lefkovits, a Mount Sinai Egészségtudományi Egyetem bőrgyógyász professzora – Ha valaki szereti a kávét, igya csak, de emellett se feledkezzen meg a napfény elleni védekezés hagyományos módszereiről sem.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.