Érintésterápiával csökkenthetőek a rákkezelések mellékhatásai

A Kentucky Egyetem Markey Rák Központjának kutatása alapján, a rákkezelések során átélt mellékhatások terén jelentős javulást tapasztalnak azok a betegek, akik részt vesznek az úgynevezett Jin Shin Jyutsu érintésterápián, mely filozófiájában nagyban hasonlít az akupunktúrás kezelésekhez.

Betegszoba.hu
2012. 07. 06. 8:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jennifer Bradley irányításával levezényelt tanulmány során a szakemberek 159 rákbeteget figyeltek meg a Jin Shin Jyutsu terápia minden egyes alkalma előtt, illetve után, és arra keresték a választ, a 0-tól 10-ig terjedő skálán milyen mértékben változik a betegek fájdalma, idegessége, továbbá émelygése. A vizsgálat kimutatta, hogy minden egyes kezelés után javulás történt valamennyi területen, idegesség terén átlagosan három, fájdalom és émelység terén pedig két ponttal alacsonyabb értéket jelöltek meg a betegek.

Bradley kifejtette, hogy az eredmények nagy megelégedéssel töltötték el, öröm volt látni, hogy korra, nemre vagy a betegség típusára való tekintet nélkül, mindenki javulást tapasztalt, ezért is ajánlja intézményében térítésmentesen a Jin Shin Jyutsu terápiát valamennyi rákbetegnek. A kezelés során a betegeket 52 különböző ponton – az úgynevezett energetikai pontokon – érintik meg nagyon finoman, többek között az ujjakon, lábujjakon, továbbá a felső kar vagy a vádli különböző részein. A betegek a cipő kivételével semmilyen ruhadarabjuktól nem kell megváljanak, az érintések azokon keresztül történnek vagy az erre a célra kialakított kezelőszobában, vagy a beteg saját kórtermében, bár a megfigyelések azt mutatják, hogy előbbi helyszínen jelentősebb lehet a javulás mértéke.

Bradley a jövőben arra készül, hogy további tényezők figyelembevételével újabb alanyokon méri fel a Jin Shin Jyutsu terápia hatékonyságát, amely véleménye szerint, igen nagy segítséget jelenthet a rákbetegek életminőségének javításában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.