”Régóta dokumentált tény, hogy az elit sportolók az olimpiai játékokon fokozott terhelés okozta hörgőszűkületnek vannak kitéve” - mondta Dr. William Silvers, az Amerikai Allergia-, Asztma- és Immunológiai Társaság Sportorvosi Bizottságának szakértője. ”Nem is aggasztó egészen addig, amíg nem alakul ki náluk krónikus asztma a légúti szűkületek helyett, amelyek egyébként kifejezetten gyakoriak.”
Emellett azonban szintén ismeretes, hogy az edzés hatására kiváltott asztma vagy hörgőszűkület az élsportolók húsz százalékát, valamint minden hatodik olimpikont érinti. A szakértők szerint edzés után akár egészséges embereknél is előfordulhat légúti irritáció, ami légszomjjal, köhögéssel, mellkasi szorítással is járhat. Ezeket a tüneteket a légszennyezettség csak súlyosbítja. A szennyező anyagok, mint például az ózon, a kén-dioxid, és a nitrogén-oxid mind irritálhatják az egészséges emberek légutait is, de asztmásoknál akár rohamot is kiválthatnak.
A fizikai aktivitás által kiváltott légzési problémák általában az edzés elején alakulnak ki, körülbelül 5-20 perc alatt, de gyakoribb, hogy az edzés befejezését követően jelentkeznek. A szakértők szerint ezért nagyon fontos, hogy ha valaki asztmás, mindig tartsa magánál a gyógyszereit edzés alatt is.
A doppingellenes szabályozást nemrég éppen a fokozott veszély miatt változtatták meg, most már számos, eddig tiltott gyógyszert újra használhatnak az olimpikonok.