Dr. Joseph Sparano, a kutatás vezetője, a New York-i Montefiore Központ onkológusa arról számolt be, hogy az elhízott betegek az optimális kezelés ellenére is az emlőrák kiújulásának jelentősen magasabb kockázatának vannak kitéve. A kutatásból az is kiderült, hogy a hormonreceptor pozitív emlőrákban szenvedő túlsúlyos és elhízott nők esetében a halálozás kockázata is nagyobb, mint a normális testsúlyú betegek esetében. Az adatok szerint az elhízottaknál körülbelül 30 százalékkal magasabb a daganat kiújulásának és 50 százalékkal magasabb a halálozás kockázata.
Mivel a hormonreceptor pozitív emlődaganat növekedéséhez ösztrogénre van szükség, a kutatók úgy vélik, az összefüggést az magyarázhatja, hogy a nagyobb testsúlyú nőkben több ösztrogén termelődik.
A kutatás során 6885 olyan nőt vizsgáltak, akik az emlőrák 1-3. stádiumában voltak (vagyis a daganat nem terjedt át távolabbi területekre). A kutatásban nem vehetett részt olyan beteg, aki valamilyen más súlyos betegségben, például máj-, szív- vagy tüdőbetegségben is szenvedett. Az elhízottak (30 pontnál magasabb testtömegindex) aránya a három tanulmányban 25 és 37 százalék között mozgott. A daganat kiújulásának és a halálozás kockázata a testtömegindex emelkedésével egyenes arányban nőtt. A kockázatot már a túlsúly is megnövelte.
A további kutatások során azt kell meghatározni, hogy a rákkezelést követően a testsúly csökkentésével lehet-e csökkenteni a kiújulás és a halálozás kockázatát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!