A kutatás eredményei némiképp ellentmondanak azoknak a korábbi tanácsoknak, miszerint a várandós anyáknak érdemes elkerülniük a dió- és mogyorófélék fogyasztását, mivel ezzel elkerülhető, hogy később a gyermeknél kialakuljon a mogyoróallergia. Amint arról dr. Michael Kramer, a Montreal Gyermekkórház professzora – aki maga nem vett részt a kutatásban – beszámolt, az már egyértelmű, hogy a fenti veszély nem helytálló, annak bizonyítására azonban, hogy a mogyorófogyasztás kifejezetten védelmet is nyújt az asztma ellen, még további vizsgálatok szükségesek.
A mostani tanulmány során Ekaterina Maslova, a Harvard Egyetem Közegészségügyi Karának munkatársa kollégáival közel 62 000 dániai nőt követett nyomon, és megállapították, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek az anyja terhessége alatt legalább hetente egyszer fogyasztott mogyorót, 15 százalékánál alakult ki asztma másfél éves korukra, míg azoknál, akiknek édesanyja egyszer sem evett mogyorót a kilenc hónap alatt, ez az arány 17,5 százalék volt. Vagyis elmondható, hogy a kockázat mértéke nagyjából 25 százalékkal csökkent. Ugyanez az összefüggés kimutatható volt egyéb csonthéjasok, például a mandula és a pekándió esetében is.
Az összefüggés oka egyelőre még ismeretlen, de könnyen előfordulhat, hogy a dió- és mogyorófélékben található tápanyagok, például az E-vitamin vagy a cink hatással vannak a tüdő növekedésére, a légzési funkciókra, valamint az immunrendszer működésére, amik mind csökkentik az asztma kialakulásának esélyét.
A vizsgálat részleteiről az érdeklődők a Journal of Allergy and Clinical Immunology című lap szeptemberi számában olvashatnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!