Az ezzel kapcsolatos kutatásból az is kiderült, hogy nyelvi fejlődésük is gyorsabb, kevesebb társas és érzelmi problémával küzdenek ötéves koruk előtt. A University College London kutatói több mint 78 000 gyermek adatait elemezték, akik 2000 és 2002 között születtek 13 és 57 év közötti anyáktól. A kutatók szerint az idősebb anyák általában képzettebbek, magasabb a jövedelmük és házasságban élnek. A fejlett országokban egyre terjedő tendencia a gyermekvállalást későbbi életkorra tenni. Anglia és Wales területén a 40 felett szülő nők száma 1989 és 2009 között háromszorosára növekedett. A fiatal anyák gyermekeinek fejlődésével sokat foglalkoztak, de kevés tudományos anyag szól az idősebb anyai életkor hatásairól.
A kutatócsoport ezért elemezte a gyermekek születési súlyát, baleseteik számát, kórházi tartózkodásaikat és a nyelvi fejlődésüket. Több tényezőt is rögzítettek, mint például a gyermek nemét, az apa életkorát, a család jövedelmét és a társadalmi helyzetét. Az eredmények azt mutatták, hogy mind a balesetek, mind a kórházi beutalások száma csökkent az anya életkorának növekedésével. Egy kilenc hónapos gyerek esélye egy balesetre 20 éves anya mellett 9,5 százalék volt, mely egy 40 éves anya felügyelete mellett 6,1 százalékra csökkent. Hasonló görbét figyeltek meg a 3 és 5 évesek körében is: a 20 éves anyák gyermekeinek 16 százaléka igényelt kórházi elhelyezést 9 hónaposan, mely 40 éves anya esetén 10,7 százalékon alakult. 40 felett az anyák 98,1 százaléka oltatta be gyermekét, fele ennyi idősen csak az anyák 94,6 százaléka tette meg ugyanezt. A kutatók szerint ”az eredmények figyelemreméltóak, főként, hogy egyre idősebb korban szülnek a nők”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!