Gyakrabban híznak el az egykék

A Göteborg Egyetem svéd kutatócsapatának megfigyelése szerint azok a gyerekek, akik testvér nélkül nőnek fel, nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak, mint testvérrel rendelkező kortársaik.

Betegszoba.hu
2012. 09. 12. 7:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kutatást vezető Monica Hunsberger munkatársaival 2 és 9 év közötti egykéket tanulmányozott, és kiderült, hogy ezek a gyerekek ötven százalékkal nagyobb eséllyel voltak elhízottak, mint azok, akiknek legalább egy testvérük volt, és ez az arány akkor is fennállt, ha egyéb környezeti tényezőket – például a nemet, a születési súlyt, a szülők súlyát, vagy a tévénézéssel töltött időt – is figyelembe vettek.

A vizsgálatban szereplő 12 700 gyerek nyolc különböző európai országból – többek között Svédországból, Olaszországból, Németországból és Spanyolországból – származott, és a kutatás során a szülőktől a gyerekek testtömegindexét, étkezési szokásait, valamint a televízió előtt, illetve a szabadban töltött óráik számát is kikérdezték.

A Nutrition and Diabetes című lapban megjelent tanulmány készítői a jövőben további vizsgálatokra készülnek a témával kapcsolatban, hogy a fenti jelenség hátterében álló, egyelőre még ismeretlen okokat is fel tudják deríteni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.