A Proceedings of the National Academy of Sciences szakfolyóiratban megjelent tanulmányból az derült ki, hogy az eszközök egy évig tartó viselését követően az osztályteremben a diszlexiás gyerekek jobban teljesítettek az olvasási és a fonológiai tudatossági tesztekben. „Amikor a beszédhangokra adott agyi válaszokat mértük, az is kiderült, hogy a hangváltozások elemeire és magukra a hangokra is következetesebben reagálnak, ami az olvasási készség javulásával áll összefüggésben” – mondta a tanulmány szerzője, Nina Kraus, a Northwestern Egyetem idegtudósa.
Diszlexia és nehézségek
Az emberek gyakran úgy képzelik el a diszlexiát, hogy a személy visszafelé látja a betűket. Az újabb kutatások azonban kimutatták, hogy a fonológiai feldolgozással kapcsolatos nehézségek jelentik a problémát a diszlexiás gyerekek számára. Ha pedig a hang nem egyértelmű, nehéz kapcsolatba hozni azzal, amit az adott hang képvisel, ez pedig megnehezíti az olvasást.
Kraus és munkatársai kísérlete során 19 diszlexiás gyermek viselt egy iskolaéven át egy egyszerű hallássegítő eszközt. A mikrofon és fülhallgató segítségével a gyerekek közvetlenül a fülükben hallhatták a tanár hangját, így jobban tudtak rá összpontosítani. A kontrollcsoportba tartozó többi 19, szintén olvasási zavarral küzdő gyermek nem viselt ilyen eszközt.
A gyerekek a kísérlet elején és végén is végeztek olvasási teszteket. Az eredmények olyan javulásokat mutattak a hallássegítő eszközt viselőkben, amelyeket a kontrollcsoportban nem lehetett kimutatni. Az eszközt viselő gyerekek a hangokra adott agyi válaszaiban is olyan változásokat tapasztaltak, amelyek a kontrollcsoportra nem voltak jellemzők.
A szakértők arra hívják fel a diszlexiás gyermekek szüleinek figyelmét, hogy az olvasási és írási készség egész életünkben fejlődik, ezért ha egy gyermeknek most nehézségei is vannak, attól még később lehet belőle jobb olvasó. Kraus ezenkívül azt javasolja a kisgyermekes szülőknek, hogy olvassanak gyermeküknek, és a kísérletben igazolt visszacsatolás érdekében ültessék maguk mellé vagy az ölükbe. Ha ugyanis közvetlenül a gyermek fülébe beszélnek, elősegítik az idegrendszer stabilizálódását, és szilárd kerettel szolgálhatnak, amire rá lehet építeni az olvasási és írási készségeket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!