Már egyetlen agysejt károsíthatja az agyat

Az agysejtek ugyanolyan öregedési folyamaton mennek át, mint a bőrsejtek, azaz egy öregedésnek indult sejt számos szomszédos sejtre fejti ki hatását.

Betegszoba.hu
2012. 09. 20. 5:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Aging Cell című lapban nemrég megjelent friss tanulmány szerint a kutatók megfigyelték, hogy az idősödő egerek neuronjai olyan anyagokat termelnek, melyek gyulladást idézhetnek elő, és ezáltal megváltoztatják az állat DNS-ét, ez pedig károsodásokat okoz a szomszédos sejtekben. Azt, hogy a bőrsejtek így viselkednek, már eddig is tudtuk, elég arra a hétköznapi jelenségre gondolni, hogy a kosárba keveredett egyetlen rohadt alma miatt az egész kosár gyümölcs tönkremehet, ám a neuronokról eddig úgy vélték a szakemberek, hogy másképp viselkednek.

Amint azt Thomas von Zglinicki, a Newcastle Egyetem sejtgerontológia-professzora kifejtette, a mostani tanulmány új rálátást enged arra, hogy egyetlen sejtben jelentkező károsodás  hogyan képes oly mértékben elterjedni, hogy végül az agyat is megtámadja. A friss ismeretek fényében új lehetőségek nyílhatnak a különféle agykárosodások, például a demencia vagy az időskori hallásromlás kezelésére, bár még szükség lesz további kutatásokra is annak érdekében, hogy kiderüljön, vajon a folyamat a rágcsálókhoz hasonló módon zajlik-e emberek esetében is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.