A pogó és a kollektív mozgás elve

A géppuskaszerű dobok és a fénysebességgel tekerő gitárok hangjára több tucat fiatal indul meg, az őrült ütközések és a kalimpáló mozdulatok elsőre teljesen kaotikusnak látszanak.

Mint sokan mások, Jesse Silverberg is azt hitte, az úgynevezett mosholás és pogózás teljesen véletlenszerű vad táncmozdulatok összessége. Öt évvel ezelőtt azonban elvitte barátnőjét annak első (és utolsó) heavy metal koncertjére, és ahelyett, hogy az őrült tömegbe vetette volna magát, inkább barátnője mellől, a koncertterem sarkából élvezte a zenét. Ahogy a zenekar egyre hangosabban játszott, a közönség pedig egyre részegebb lett, Silverbergnek sikerült egyfajta speciális mozgási mintát megfigyelnie: ha egy ember nekiütközött egy másiknak, a mozdulat hullámszerűen végigvonult az egész pogózó tömegen.

„Az ütközés a terem egyik végéből a másikig tartott, ahogy a pogózók a kollektív mozgás elve szerint mozogtak” – nyilatkozta Silverberg, akinek innentől kezdve saját bevallása szerint nagyon nehezére esett a zenére koncentrálnia.

Évekkel később a Cornell Egyetemen, egy James Setha professzor által tartott statisztikai mechanika órán Silverbergnek újra eszébe jutott a moshpitben tapasztalt hullámszerű mozgás, és arra gondolt, érdemes lenne megvizsgálni közelebbről is a jelenséget. Egy másik végzős hallgatóval, Matt Bierbaummal közösen Silverberg kutatni kezdte, hogy a pogózó emberek mozgása valóban mindenben követi-e a kollektív mozgás elvét (ezt az elvet követi például a madár- és halrajok mozgása is).

A tanulók közel 100 YouTube-videót néztek végig, amiken mosh- és circle pitekben részt vevő emberek szerepeltek (a moshpitben az emberek egymásnak ütközve mozognak, a circle pitben pedig körkörös mozgást végeznek).

„Nagyon élveztük az egészet” – vallotta be Silverberg, aki társával együtt rájött, hogy a moshpitben pogózó emberek a gázrészecskékhez hasonlóan viselkedtek, vagyis össze-vissza, kiszámíthatatlanul mozogtak a térben. A circle, vagyis kör pitekben ezzel szemben rendezett formában, a vonuló madárrajokhoz hasonlóan táncoltak a fiatalok.

A YouTube-videók mellett a kutatók számítógépes szimulációkat is végeztek, hogy megvizsgálhassák a pogózók kollektív viselkedését. A szimuláció során egy előre generált koncerthelyszínen Mobil Aktív Szimulált Humanoidokat (vagyis MASHereket) helyeztek el, hogy modellezhessék a valódi koncerthelyzetet. „Ha csak úgy elhelyezünk a tömegben néhányat a MASHerek közül, egy idő után egymáshoz közeledve elkezdenek pogózni” – mondta Bierbaum.

Az első pogózó minden esetben a szomszédos pogózó mozgását fogja követni, vagyis ebben az esetben is érvényesül a kollektív mozgás elve. „Ha egy csapat pogózni vágyó embert összevegyítünk olyanokkal, akik nem akarnak pogózni, a pogózók egy idő után a terem közepén fognak kikötni, egymás közvetlen közelében” – magyarázta Sethna professzor.

Silverberg szerint a pogózók kollektív mozgását megértve a szakértők többet tudhatnak meg a magukat vészhelyzetben (tűzeset vagy felkelés) találók viselkedési mintáiról. A tudósok ugyanis etikai és biztonsági okokból nem hozhatják az embereket pánikhelyzetbe csak azért, hogy megtudják, miként viselkednek. Az ilyen szimulációs gyakorlatok során a résztvevők általában nyugodtan és rendezetten hagyják el a helyszínt, ami egyáltalán nem jellemző a vészhelyzetekre. „A koncerten pogózókat megfigyelve betekintést nyerhetünk az ilyen extrém helyzetek működésébe” – vélekedett Silverberg, aki saját maga finanszírozta kutatásait (vagyis magának vette meg a koncertjegyeket).

A kutatás hamarosan nyomtatott formában is megjelenik, de a New Scientist oldalán már online is elérhető.