Miért teljesítenek jobban a kipihent diákok?

A németországi Tübingeni Egyetem kutatói megfigyelték, hogy a diákok sokkal hatékonyabban ültették át implicit tudásukat explicitté, mint a felnőttek.

Betegszoba.hu
2013. 03. 03. 12:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az explicit tudás az elmében tárolt információ, míg az implicit tudás az a képesség, hogy valamit anélkül csinálunk, hogy tudatában lennénk annak, valójában hogyan csináljuk. Az implicit tudás átalakulhat explicitté és fordítva – ám, hogy minderre miként hat az alvás, annak most először jártak utána a szakemberek.

Dr. Jan Born és munkatársai 28 gyereket és felnőttet tanítottak be arra, hogy meghatározott sorrendben nyomjanak le bizonyos gombokat, majd az éjszakai alvás után újra megkérték őket, hogy idézzék fel a sorrendet. A Nature Neuroscience című lapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a gyerekek jobban teljesítették a feladatot, ám a szakemberek ennek okára is kíváncsiak voltak. Kiderült, hogy a gyerekeknél álmukban sokkal lassabb volt az agyhullámok aktivitása, ami annak a jele, hogy mélyebben aludtak, mint a felnőttek. A lelassult hullámaktivitás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a tanulás, a gondolkodás és az emlékezés helyreálljon az agyban.

Dr. Born kifejtette, vizsgálataik alapján elmondható, hogy a gyerekek alvása befolyásoló hatással van arra, mennyire képesek az implicit tudást explicitté alakítani, ami arra is magyarázatot adhat, miért teljesítenek jobban az iskolában azok a diákok, akik elegendő mennyiséget alszanak éjszaka.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.