Nem szabad várni, minél hamarabb orvoshoz kell fordulni – javasolja az amerikai Case Western Reserve Egyetem fogorvos-tudományi karának két szakértője, Charlene B. Krejci és Nabil F. Bissada. Az ínybetegségek és az elhízás témájával kapcsolatos korábbi tudományos munkák újraelemzése után összefüggést találtak, amelyről a General Dentistry című szakfolyóiratban számoltak be. „Az egészségügyi dolgozóknak tisztában kell lenniük az elhízás jelenségének összetettségével, illetve a parodontózis hatásával az általános egészségi állapotra” – fogalmazott Bissada professzor.
A parodontózis, közismertebb nevén ínygyulladás (vagy enyhébb formában gingivitis) hivatalos adatok szerint az Amerikai Egyesült Államok 30 év fölötti népességének csaknem felét érinti. A betegség lényege, hogy a szervezet gyulladásos válasszal reagál a foglepedék baktériumaira. Kezelés hiányában leépül az állkapocscsont, illetve lazulnak a fogak. Súlyos esetekben fogvesztés is előfordulhat. A baktériumok fekélyt okoznak a foggyökér körül, s a véráramba kerülve máshol is megtelepedhetnek.
Az elhízás súlyosbítja a problémát – figyelmeztetnek a kutatók. A hasi zsír körülbelül 50 bioaktív anyagot tartalmaz, ami ugyancsak gyulladást válthat ki a testben, és csökkenti az étvágyszabályozó képességet, valamint az inzulin glükózszabályozó hatását. Mindkét tényező hozzájárulhat a cukorbetegség kialakulásához. A zsírszövetek serkentik a C-reaktív fehérjék (CRP) termelését, ami gyulladásos folyamatok, illetve szív- és érrendszeri problémák kialakulásában érintett.
Bissada professzor első ízben 1977-ben mutatott rá az elhízás és az ínybetegségek közötti összefüggésre, mégpedig állatkísérletek nyomán. Néhány tanulmány azóta embereknél is megerősítette a korrelációt. „Egyelőre nem tisztázott, hogy az elhízás vagy az ínybetegség jelentkezik előbb” – mondta Krejci professzor, aki a tudományos munka mellett magánpraxist is folytat fogorvosként. „A szakirodalomból kiderült: a két jelenség összefügg egymással” – tette hozzá.