Az American Journal of Epidemiology internetes kiadásában megjelent tanulmányból az derült ki, hogy az ilyen étrendet követő nők esetében egyharmadával alacsonyabb volt a premenstruációs szindróma kialakulása, mint azokban a nőkben, akik kevesebb vasat fogyasztottak. A tízéves kutatásban körülbelül 3 ezer nő vett részt az Amerikai ápolónők II. egészségtanulmánya keretében. A vizsgálat kezdetén egyikük sem számolt be PMS-ről. Tíz év múlva az alanyok kérdőívet töltöttek ki étrendjükről és a PMS tüneteiről, amiből az derült ki, hogy 1057 nőnél jelentkeztek a PMS tünetei, a maradék 1968 nőnél pedig nem alakult ki a tünetegyüttes.
Az egyéb tényezők számításba vételével kimutatták, hogy a legnagyobb nem hemvasat (a hem makromolekula négy pirrolgyűrűjének nitrogénatomjai kétértékű vasionokkal alkotnak komplexet) tartalmazó étrendet követő nőknél közel 40 százalékkal volt alacsonyabb a PMS kockázata, mint azoknál, akik a legkevesebb nem hemvasat fogyasztották. A nem hemvas a vas azon típusa, amely főként növényi forrásokból és étrend-kiegészítőkből származik, nem húsfélékből. A nem hús eredetű étrendi vasforrások közé tartozik a szárazbab és a zöld leveles zöldségek. A kutatás eredményei szerint egy másik ásványi anyag is befolyásolja az állapotot. A tízéves kutatási időszakban a cink magasabb szintje is összefüggésben állt a PMS enyhülésével. Cink nagy mennyiségben számos friss gyümölcsben és zöldségben előfordul.
„Úgy tűnik, valóban több különféle ásványi anyag is fontos a menstruációs ciklushoz és a premenstruációs tünetegyütteshez. A nőknek kiegyensúlyozott étrendet érdemes követniük, de ha étrendjükből nem tudják a megfelelő mennyiségű tápanyagot bevinni, multivitamin készítményt is szedhetnek” – ajánlja a kutatást vezető Elizabeth Bertone-Johnson, a Massachusetts-Amherst Egyetem munkatársa.
Bertone-Johnson azt is hozzátette, nem tudják pontosan, miért függ össze a PMS enyhülésével a vas, mert a vas számos folyamatban részt vesz a szervezetben. A kutatók azt feltételezik, hogy a vas magasabb szintje a szerotonin agyi ingerületátvivő anyag szintjének növelése révén enyhítheti a premenstruációs tünetegyüttes okozta fájdalmat és érzelmi tüneteket. Az alacsony szerotonin szint a klinikai depresszióban is szerepet játszik, és az ingerületátvivő anyagot már korábbi kutatások is összefüggésbe hozták a PMS tüneteivel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!