A Lipcsei Egyetem és más német kutatóközpontok közreműködésével végzett vizsgálat kimutatta, hogy a szájvizekben szokványosan alkalmazott, baktériumokat gátló összetevő, a klórhexidin fontos fehérje-fehérje kapcsolatok blokkolásán keresztül a szájrák kialakulását is hátráltatja. A klórhexidin, mely az alexidin származéka, régóta szerepel az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal (FDA) listáján, azonban most az alkalmazási kör szélesítésére kerülhet sor.
A rosszindulatú daganatsejtek a normális sejtektől eltérő jelrendszert alakítanak ki, így ezek gátlása daganatellenes hatású lehet. A szóban forgó összetevő a sejten belüli folyamatokat a programozott sejthalál irányába tolhatja el. A sejtek életét igen pontos szabályozási mechanizmusok határozzák meg, vannak molekulák, melyek a sejthalál irányába hatnak (például a Bcl-2), és vannak olyanok, amelyek a túlélést serkentik (Bcl-Xl). A túlélési szignál erősödése kontrollálatlan osztódást von maga után – ez a daganatok egyik jellemző tulajdonsága. A német tudósok mintegy 4000 vegyületet tesztelve jutottak arra az eredményre, hogy a klórhexidin a Bcl-Xl gátlásán keresztül beindítja a sejthalál programját.
A vizsgálat nyomán új típusú daganatellenes szerek fejlesztésére kerülhet sor.
Gátolja a szájrák kialakulását a szájvíz
Az Angewandte Chemie aktuális számában megjelent tanulmány szerint a szájvíz egyik antibakteriális összetevője daganatellenes hatással is rendelkezik.
2013. 04. 09. 14:46
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!