Igen elterjedt az a tévhit, miszerint ezzel azt előzzük meg, hogy szemeink kiugorjanak a helyükről, és bármilyen furcsán hangzik is ez, bizony a történelemben volt már rá példa. Dr. Rachel Vreeman, a Don’t Swallow Your Gum! Myths, Half-Truths, and Outright Lies About Your Body and Health (Ne nyelje le az ínyét! Mítoszok, féligazságok és hazugságok a testről és az egészségről) című könyv társszerzője beszámolt róla, hogy a New York Times 1882. április 30-ai számban olvashatunk egy esetről, amikor egy nőnek tüsszentés közben kiugrott az egyik szemgolyója a helyéről. Ennek ellenére ez nem egy mindennapi eset, és Vreeman megjegyezte, hogy csak azokkal fordulhat elő, akiknek eleve gyenge a szemizma. Bert Moritz, a Mayo Klinika szemésze kifejtette, hogy szemgolyónkat hat erős izom tartja a helyén, így szinte lehetetlen, hogy egy szimpla tüsszentés következtében azok kiugorjanak a helyükről.
Robert Nacleiro, a Chicago Orvosi Egyetem professzora ehhez még hozzátette, hogy tüsszentés közben a levegő az orrunkon át távozik, amit csontok és szövetek választanak el a szemünktől, így az orrunkban történő nyomásnövekedés a szemünkre nem hat ki.
De akkor mégis miért csukjuk be a szemünket tüsszentés közben? Amint azt Moritz kifejtette, egyszerűen egy feltételes reflexről van szó, tüsszentéskor agyunk azt az üzenetet küldi a szemizmok számára, hogy zárják be a szemünk. Ha kipróbáljuk, nyitott szemmel nem is vagyunk képesek tüsszenteni, hacsak ki nem feszítjük ujjunkkal szemhéjunkat. A becsukódó szem jelenségének hátterében egyes biológusok szerint egyébként az is állhat, hogy nem szeretnénk, ha a tüsszentés során távozó anyagok a szemünkbe kerüljenek.
