Miért halljuk a fejünkben a saját hangunkat?

Nem kell feltétlenül pszichiáterhez fordulnia annak, aki a fejében hallja a saját gondolatait. A belső hang természetes és mindenkinél előfordul.

Ez az úgynevezett belső hang, amit a fejünkben hallunk, teljesen hétköznapi jelenség, és eddig nem igazán foglalkoztatta a tudósokat, ám egy, a Psychological Science című lapban közzétett, friss tanulmány azt állítja, léteznek bizonyos agyi mechanizmusok, melyek magyarázatul szolgálnak minderre.

Mark Scott, a British Columbia Egyetem munkatársa két kísérlet során arra a felismerésre jutott, hogy a belső hang érzékelésében fontos szerepe lehet egy agyi jelnek, az úgynevezett járulékos kisülésnek, amely abban segít minket, hogy megkülönböztessük azokat az érzéki tapasztalatokat, melyeket mi magunk okozunk, azoktól, melyeket valamilyen külső inger okoz. Ez a járulékos kisülés ad magyarázatot arra is, miért van az, hogy míg mások meg tudnak minket csiklandozni, mi magunkat képtelenek vagyunk. Az agyi jelek ugyanis előre „megjósolják” mozdulatainkat, és ennek hatására a csiklandozás érzete elmarad. Ugyanez a mechanizmus játszik szerepet abban is, ahogy a hallórendszerünk feldolgozza a beszédet, amikor ugyanis beszélünk, a külső hanggal párhuzamosan – melyet mi magunk is hallunk – létrejön annak egy belső másolata.

Scott azt feltételezte, hogy ez a belső másolat akkor is létrejöhet, ha valójában nincs is külső hang, vagyis amikor a fejünkben zajló gondolatokat valódi hangként halljuk, akkor arról van szó, hogy agyunk lényegében megelőlegezi a saját hangunkat. Ha pedig valóban a járulékos kisülés szolgál alapjául a belső hangunk érzékelésének, akkor lehetséges, hogy a kinti világból érkező információk az agyunk által készített belső másolat révén kitörölődnek ugyanúgy, ahogy a csiklandozás érzete is törlődik.

És a kísérletek során ezek a feltételezések be is bizonyosodtak. A külső hang által okozott hatás jelentősen lecsökkent, ha az alany a fejében ugyanazt mondta ki, ami hallott, míg ha mást mondott a fejében, akkor az nem befolyásolta a külső hangot. Mindez azt bizonyítja, hogy a belső beszéd egy olyan rendszert használ fel, amely elsősorban a külső beszédre lett kitalálva, ez pedig talán segíthet bizonyos patológiás esetek feltárásában is. Amint Scott megfogalmazta, a mostani vizsgálat azért is lehet nagy jelentőségű, mert a belső hang igen közeli kapcsolatban áll a hallucinációkkal, melyek pedig gyakori kísérőjelenségei a skizofréniának.