A MERS koronavírus az úgynevezett közel-keleti légzési betegségért felelős. A szóban forgó régióban 94 esetben bizonyították az ágens szerepét, ebből 46 halállal végződött. Mivel a vírus gyakran fordul elő állatokban, ezért a terjedésben felmerült az állatok szerepe is, annak ellenére, hogy az emberről emberre való terjedés már korábban bizonyítást nyert. Marion Koopmans professzor és az Erasmus Egyetem (Hollandia) munkatársai különböző állatokból, például tevékből, birkákból, kecskékből és marhákból vett mintákat elemeztek. A vizsgálat több ország állattenyésztésére is kiterjedt.
A kutatók olyan antitesteket kerestek, melyek az élő szervezet vírusfertőzés elleni harca során jönnek létre, és a vérben sokáig fennmaradva bizonyítják a kórokozóval való találkozást. A vizsgálat egypúpú tevékben (dromedárokban) mutatta ki a MERS-re specifikus antitesteket – míg a Kanári-szigeteken tesztelt 105-ből csupán 15 tevében voltak jelen antitestek, addig Ománban mind az 50 vizsgált állatban jelen voltak, ami a vírus ez utóbbi területen való nagyobb elterjedését jelenti. Mindazonáltal sem Omán, sem a Kanári-szigetek területéről nem számoltak be MERS-esetekről, ezért a vizsgálatba olyan országokat, például Szaúd-Arábiát is be kellene vonni, ahol az ilyen betegségek viszonylag gyakoribbak.