Csökkentheti az aneurizma kockázatát a gyümölcsfogyasztás

A gyümölcsökben gazdag étrend csökkentheti a veszélyes alhasi ütőértágulat kialakulásának kockázatát.

Betegszoba.hu
2013. 08. 24. 15:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alhasi ütőértágulat egy kitüremkedést jelent a test legnagyobb artériájának falán. Amennyiben ez megreped, fennáll az elvérzés miatti halálozás veszélye. A probléma ultrahang segítségével ismerhető fel.

A kutatók több mint 80 000 embert figyeltek meg 13 éven keresztül. Mindannyian 46 és 84 év közöttiek voltak. Ebben az időszakban csaknem 1100 főnél állapítottak meg alhasi aneurizmát, közülük 222-nél repedt meg az érfal. Azoknál, akik naponta több mint két adag gyümölcsöt ettek (a gyümölcslé nem számít bele a mennyiségbe) 25 százalékkal alacsonyabb volt az aneurizma kialakulásának esélye, és 43 százalékkal alacsonyabb a repedésé, mint azoknál, akik kevesebb, mint egy adaggal fogyasztottak a gyümölcsökből. A naponta két adag gyümölcsöt evőknél 31 százalékkal volt csekélyebb a betegség kockázata, illetve 31 százalékkal az érkatasztrófáé a gyümölcsöt egyáltalán nem fogyasztókhoz viszonyítva – derül ki a Circulation című szakfolyóiratban megjelent beszámolóból.

„A sok gyümölcs rengeteg érrendszeri betegség megelőzésében segíthet. Eredményeink alapján az alhasi aneurizma is ezek közé tartozik” – mondta dr. Otto Stackelberg, a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa.

A szakértők szerint a gyümölcsök magas antioxidáns-tartalma a gyulladáscsökkentő hatás révén játszhat szerepet az alhasi ütőértágulat megelőzésében. Az is kiderült viszont, hogy az antioxidánsokban ugyancsak gazdag zöldségek nem csökkentik a betegség kockázatát. Dr. Stackelberg szerint ezekből hiányoznak a jótékony vegyületek bizonyos fajtái.

„A zöldségek is nélkülözhetetlenek azonban az egészséghez. Más tanulmányok szerint több zöldség és gyümölcs fogyasztásával csökkenthető a szív- és érrendszeri megbetegedések, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, valamint bizonyos rákfajták kockázata” – tette hozzá.

Bár az értekezés összefüggést talált a gyümölcsfogyasztás és az aneurizma kockázata között, a kutatás nem bizonyít ok-okozati viszonyt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.