Dr. Elizabeth Jackson, a Michigan Egyetem Orvosi Karának kutatója elmondta, hogy a sportcsapatban való részvétel például csökkenti az elhízás kockázatát a 11-15 év körüli iskolás fiúk esetében, a hasonló korú lányok esetében azonban nem. A tejivás ugyanakkor a lányok számára nyújt nagyobb védelmet az elhízás ellen.
A Pediatrics augusztus 12-i internetes számában közzétett kutatásból azonban az is kiderült, hogy bizonyos magatartások a fiúk és a lányok számára is ugyanúgy növelik az elhízás kockázatát. Az iskolai ebéd rendszeres fogyasztása például a fiúk esetében 29, a lányok esetében pedig 27 százalékkal növeli az elhízás valószínűségét, míg a legalább napi két óra tévézés mindkét nem számára 19 százalékkal fokozza az elhízás kockázatát.
Az új kutatásban Jackson és munkatársai több mint 1700 hatodik osztályos gyermek adatait elemezte 2004-től 2011-ig. Az adatok között szerepelt a testtömegindex, a vérnyomás, a koleszterinszint, a vércukorszint és az egészség más fokmérői, valamint a tévénézés és egyéb szokások. Az eredmények szerint a részt vevő fiúk közül 37, a lányok közül pedig 31 százalék tartozott a túlsúlyos vagy elhízott kategóriába.
A gyermekkori elhízás egyre súlyosabb közegészségügyi problémának számít. Az elmúlt harminc évben az elhízás drámai mértékben elterjedt a gyermekek és a tizenévesek körében. Amerikában egy 2010-es felmérés szerint a 11-15 éves korosztályban a gyermekek közel 20 százaléka elhízott.
Az elhízás kockázatát csökkentő stratégiákat a kutatók szerint az életkornak megfelelően kell megválasztani. A 11-15 év közötti iskoláskorú gyermekek esetében a szülőknek oda kell figyelniük a cukros üdítőitalok korlátozására, csökkenteniük kell a tévénézés és más elektronikai eszköz használatának időtartamát, és korlátozniuk kell az édességek fogyasztását. A lényeg az, hogy minél fiatalabb korban kialakítsák a gyermekekben az egészséges táplálkozás és az aktív élet mintáit.