Korábban halnak, akiknek az anyja terhesen elhízott volt

Egy nemrég közzétett skót vizsgálat szerint az elhízott kismamák gyermekei nagy valószínűséggel korábban meghalnak, mint a normál súlyú anyák utódai.

Betegszoba.hu
2013. 08. 26. 5:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindezt azért is érdemes szem előtt tartani, mert az Egyesült Államokban és Európában a termékeny korban levő nőknek nagyjából kétharmada túlsúlyos és több mint egyharmada erősen elhízott.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a terhesség alatti súlyfelesleg negatívan hat mind a vérnyomásra, mind a vércukorszintre, és ezáltal a magzatnál szív- és érrendszerbeli problémák merülhetnek fel, a mostani vizsgálat eredményei azonban ennél is súlyosabb következményekre hívják fel a figyelmet. Amint azt a tanulmányt készítő Rebecca Reynolds, az Edinburgh Egyetem professzora kifejtette, előfordulhat, hogy az összefüggést máshol kell keresni, és valójában arról van szó, hogy a rosszabb étrenden élő családokra egyaránt jellemzőek a túlsúlyos kismamák, valamint a betegesebb gyerekek, és nem az előbbiből következik a másik, ennek ellenére érdemes odafigyelni a vizsgálat eredményeire.

Azt már évekkel ezelőtt javasolta az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Kollégiuma, hogy valamennyi túlsúlyos és elhízott várandós anyát lássanak el életmódbeli tanácsokkal, a mostani kutatás eredményeként azonban a szakemberek már arra az álláspontra jutottak, hogy ezeket a felvilágosításokat már a terhesség előtt meg kellene kezdeni.

A BMJ című lapban közzétett vizsgálat során a kutatók nagyjából 38 000 Skóciában született személyt kísértek figyelemmel, akik 2011-ben 34 és 61 év közöttiek voltak. A szakemberek rögzítették az anyák testtömeg-indexét, valamint a gyermekeik között előforduló haláleseteket, illetve különféle szívbetegségeket. Összességében 6500 halálesetet regisztráltak, melyek közül a legtöbb szív- és érrendszerbeli betegségek, illetve rák következtében történt. Emellett az is kiderült, hogy azok, akiknek az anyja a szülés idején elhízott volt, 35 százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg 2011-re, mint azok, akiknek az anyja normál súllyal rendelkezett. Emellett az előbbi csoportba tartozók 29 százalékkal nagyobb valószínűséggel szorultak kórházi ellátásra szívproblémák miatt, és mindezek az arányok azután is fennálltak, hogy a kutatók egyéb tényezőket – például az illetők anyagi helyzetét nemét, vagy az anya életkorát a szüléskor – is figyelembe vették.

A fenti eredmények hátterében álló összefüggések egyelőre még tisztázatlanok, több magyarázat is lehetséges, az azonban biztos, hogy az elhízott nőket mindenképpen fogyásra kell biztatni, mielőtt teherbe esnének, mert ezzel saját maguk és gyermekük egészségéért is sokat tehetnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.