Az eredmények azt mutatták, hogy mindig annak jut ez a szerep, aki a legközelebb lakik a szülőhöz. Amint azt Pillemer professzor megfogalmazta, mindebben az a meglepő, hogy a nemi szerepekben történt számtalan változás, illetve a távolságot legyőző egyre modernebb eszközök ellenére a kapcsolattartásban, úgy tűnik, még mindig a földrajzi közelség a legdöntőbb szempont.
A professzor és munkatársa, J. Jill Suitor, a Purdue Egyetem szociológusa a The Gerontologist című online lapban közzétett tanulmányukban azt is megállapították, hogy azok a felnőtt gyerekek, akik kétórányi autóúton belül laknak az édesanyjukhoz, hatszor nagyobb valószínűséggel fogják őt látogatni, mint azok, akik ennél messzebb élnek, emellett a lánygyermekek összességében kétszer nagyobb valószínűséggel fognak gondoskodni az édesanyjukról, mint a fiú utódok.
A kutatás során a szakemberek 139 család 537 felnőtt tagjával készítettek interjút, egyszer akkor, amikor a megkérdezettek édesanyja még nem szorult ápolásra, majd hét évvel később újra, amikor már kiderült, hogy ki az, aki valóban segíti a szülőt és rendszeres kapcsolatot tart vele.
A szakemberek a kérdőívek során kitértek arra is, vajon a felnőtt gyerekek korábban gondoskodtak-e valakiről, milyen neműek, milyen munkahelyi pozíciót töltenek be, milyen közel élnek az anyjukhoz, érzelmileg mennyire állnak közel hozzá, illetve hogy milyen mértékben segítik az anyjukat akár tanácsokkal, akár a házimunkában vagy egyéb hétköznapi teendőkben.
A szakemberek szerint érdekes kérdéseket vet fel a tanulmány, hiszen azáltal, hogy automatikusan a legközelebb lakó lányra hárul a szülő ápolása, ő és a családja extra terheket vesz magára, miközben ma már az emberek többsége teljességgel mobilis, és a távolság egyáltalán nem kellene, hogy akadályt jelentsen a szülővel való kapcsolattartásban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!