A szakemberek egy évtizedre visszamenőleg nézték át az egyesült államokbeli gyerekek és tinédzserek elhalálozási adatait, és azt tapasztalták, hogy az ilyen jellegű esetek gyakoribbak voltak a fiúk körében. Meglepő módon nem csak balesetekről volt szó – hiszen ezen a téren a fiúk köztudottan kockázatvállalóbbak –, hanem különféle megbetegedésekről: rákról, illetve a szív, a tüdő, illetve az idegrendszer károsodásáról.
Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy egyes országokban magasabb a fiúk körében a csecsemőhalandóság, illetve hogy a tizenéves fiúk körében gyakoribbak a balesetből, gyilkosságból vagy öngyilkosságból bekövetkező halálesetek, a mostani vizsgálat szerint azonban a betegségek is gyakrabban támadják meg a fiúkat ebben a korban.
Amint arról a kutatást vezető dr. Chris Feudtner, a Philadelphiai Gyermekkórház gyerekgyógyásza beszámolt, az 1999 és 2008 közötti adatok alapján a fiúknak újszülöttkortól egészen húszéves korukig 44 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy meghaljanak, mint a lányoknak. A Pediatrics című lapban közzétett tanulmányból kiderül, hogy a fenti időszakban az említett korosztályban 76 700-zal több fiú halt meg, mint lány.
A nemek közti legnagyobb eltérés a 15–19 évesek körében volt tapasztalható, ebben az időszakban több mint kétszer annyi fiú halt meg valamilyen külső ok miatt, mint lány. De nemcsak a balesetek terén mutatkozott meg ez a különbség: a fiúk nagyobb arányban haltak meg különféle rákos megbetegedésekben is, akár azért, mert nagyobb eséllyel kapták meg a betegséget, akár azért, mert nagyobb arányban haltak bele.
Az okokat kutatva Feudtner úgy nyilatkozott, lehetséges, hogy a fiúk valami miatt eleve sebezhetőbbek a különféle betegségek által, illetve hajlamosabbak arra, hogy egy-egy ilyen betegségbe belehaljanak. A lányok valami miatt ellenállóbbak, és jobban képesek legyűrni az őket megtámadó kórt.
Mind Feudtner, mind dr. James Perin, a Gyermekgyógyászok Amerikai Akadémiájának munkatársa egyetért abban, hogy a gének fontos szerepet játszanak mindebben, hiszen míg a lányokban két X, addig a fiúkban egy X és egy Y kromoszóma található, a kettő között pedig nagy a különbség. Egyrészt a sejtosztódás és reprodukálás során az Y kromoszómán levő géneket ért károsodásokat jóval nehezebb kijavítani, mint az X kromoszómákét, másrészt a nemek között fontos epigenetikus eltérések vannak, vagyis jelentős eltérések mutatkoznak abban, hogy a fejlődés bizonyos pontjain mely gének „kapcsolnak be”, illetve „kapcsolnak ki”.
Feudtner úgy véli, ha sikerülne pontosan kideríteni, miért magasabb a halálozási arány a fiúk körében, akkor számos betegség megértéséhez is közelebb kerülhetnénk. Emellett talán arra is fény derülne, mi az oka annak, hogy az 1960-as évek óta az amerikai gyerekek körében diagnosztizált krónikus megbetegedések a korábbihoz képest megnégyszereződtek. Utóbbi hátterében részben nyilvánvalóan az áll, hogy egyre pontosabb diagnózist tudnak felállítani a szakemberek – így például az autizmust és a figyelemzavaros hiperaktivitást is egyre könnyebben felismerik –, mindenre azonban ez sem ad magyarázatot.
