Radha Taralekar például egy számára ismeretlen ugandai nőnek segített abban, hogy megóvja magát a HIV vírustól. A fiatal orvos mumbai otthonában heteken át írta azt az útmutatót, mely mind a gyermekeit AIDS-ben elvesztő Imeldának, mind az ő barátainak nagy segítséget jelentett. Az ENSZ weboldalán meghirdetett munkáért az orvosnő egy fillért sem kapott, ráadásul számára még az az örömteli mosoly sem adatott meg, ami azoknak jut, akik például a hajléktalanok között osztanak ételt, vagy használt ruhákat juttatnak el a rászorulókhoz. Radha a köszöneteket e-mailben vagy chaten keresztül kapja, de azt mondja, neki ez bőven elég, őt sosem a pénz motiválta.
Egy másik önkéntes, Kate Anderson korábban egy ingyenkonyhán osztott ételt, de ma már egy pakisztáni jótékonysági akció keretein belül segíti azokat, akik valamilyen segélyért szeretnének folyamodni, mert úgy érzi, ezzel többet tud segíteni. Van, akit viszont személyes okok motiválnak. Tony Selman, miután felesége és nővére is rákban halt meg, arra szánta az idejét, hogy a Rákkutató Intézetnek segített adatelemzésben és a különféle tumorok csoportosításában. Úgy érezte, ennek köszönheti, hogy nem őrült bele az őt ért veszteségbe.
De számtalan más példát is sorolhatnánk, egy férfi például az FBI-nak próbált segíteni egy gyilkosság felderítésében, de az egyik legnagyobb internetes oldal, a Wikipedia sem jött volna létre a számtalan önkéntes bejegyzés nélkül, melyért szintén senki nem kap anyagi ellenszolgáltatást.
Mi állhat akkor ezeknek az önkéntes munkáknak a hátterében? Clay Shirky elméleti szakember szerint az érzés, hogy jót teszek valakivel, olyan pozitív visszacsatolást jelent sokak számára, amit a pénz nem tud megadni. A mai anyagias, pénzközpontú világban kellemes felüdülést jelent úgy jót tenni másokkal, hogy azért nem jár viszonzás, csupán az a jó érzés, hogy hozzátettünk valamit a világhoz.
