Mikor kell beteget jelenteni?

Egy elismert mikrobiológus felszólította az „arcátlan bandát”, hogy inkább maradjanak otthon.

Betegszoba.hu
2013. 10. 21. 13:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dr. Charles Gerba mikrobiológus arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki akár csak az első tünetek megjelenésével bemegy a munkahelyére, azzal katasztrófát idézhet elő a kollégái körében. Akkor vagyunk ugyanis a leginkább fertőzők, amikor éppen csak elkezdjük érezni a tüneteket.

Más szakértők pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy ha valaki tünetekkel megy munkába, attól még inkább súlyosbodhat az állapota. Ráadásul hiába szed megfázás és influenza elleni készítményeket, az ezek által okozott aluszékonyság befolyásolja teljesítményét.

 

 

Az Arizonai Egyetem kutatói az idei év első felében szintén kimutatták, hogy olyan gyorsan terjednek a kórokozók az irodákban, hogy valóban tanácsos betegen otthon maradni. Eredményeikből az derült ki, hogy ha egyetlen dolgozó megy be a munkahelyre betegen, ebédidőre a gyakran érintett felületek több mint a fele válik fertőzötté. A kórokozók leggyakoribb lelőhelyei a telefonok, az asztallapok, a kilincsek, a fénymásoló és a lift gombjai, valamint az irodai hűtőszekrény. A tanulmányból ugyanakkor az is kiderült, hogy az olyan egyszerű óvintézkedések segítségével, mint a kézmosás vagy a fertőtlenítő törlőkendők használata, drámai mértékben csökkenthető a fertőzés kockázata.

Az arizonai kutatásban nyolcvan irodai dolgozó vett részt, akik közül néhánynak reggel folyadékot cseppentettek az ujjaira. A cseppek a többség esetében sima vízből származtak, egy ember azonban olyan folyadékot kapott, amely a náthához, az influenzához és a gyomorvírushoz hasonló mesterséges vírusokat tartalmazott. A dolgozókat arra kérték, hogy végezzék szokásos tevékenységeiket. A kutatók körülbelül négy órával később mintákat vettek a leggyakrabban érintett felületekről és az emberek kezéről – kiderült, hogy a felületek és az alkalmazottak több mint ötven százaléka megfertőződött legalább az egyik vírussal.

Az emberek többsége azt gondolja, hogy a köhögés és a tüsszögés terjeszti leginkább a kórokozókat, pedig a megérintett felületek száma szinte hihetetlenül magas, különösen ebben a gombnyomogató társadalomban. A kutatás fő tanulsága az, hogy ha valaki beteg, ne menjen be a munkahelyére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.