Végül persze jött a lépcső. Be is álltak szépen a párok, kinyújtották a szelfibotjukat, elkészítették a képet, de valami nem stimmelt. Már a kattanás pillanatában érezték, hogy mintha bozsogna körülöttük a levegő, de nem tudták megfogalmazni maguknak ennek az okát. Megnézték hát az elkészült képet. Kilencen voltak rajta: az elegáns nyolcas mellett állt egy beesett arcú, hórihorgas férfi, olajzöld bársonynadrágban és homokszín pulóverben, rajta egy cigarettával kiégetett lyukkal. Kócos is volt, ősz hajszálai égnek álltak. Zavartan mosolygott, úgyhogy feketés fogai is látszottak.
„Ő a mi emberünk. Nincs neve. De ha megfizetik, eláll önök mögül” – mondta Fültényi Ferenc, és közben összedörzsölte mutató-, középső és hüvelykujját. Büszke volt magára, hogy ilyen jól megy már neki az olasz.
