Áll itt egy bársonyüléses, aranyborításos kocsi is, amiről az alvégen azt mondják, hogy maga Kossuth Lajos jött vele regrutákat toborozni Sorványosra még 1849-ben. A felvégen viszont az járja, hogy az öreg Ferenc Jóska látogatott vele ide már a kiegyezés után. A szerelvény valamikor biztos szép volt, de ma már a tetején is nő a gaz. Persze ez is lehetne látványosság, csakhogy Hobavi András legnagyobb bánatára senkit sem érdekelt a „ványos sói” múzeum.
Nem is kellett őt Koczer Péternek sokáig győzködnie. Hamar megegyeztek abban is, hogy ha a halomfalviak társadalmi munkában rendbe teszik a parkot, akkor cserébe megkapják a területet. Amikor eljött a nagy nap, maga a polgármester is láthatósági mellényt vett, és gereblyét ragadott, mint a közmunkásai. Még Szákó Karcsi, a falu bolondja is velük tartott. Ő ugyan nem csinált semmit, aminek persze mindenki örült, annak viszont már kevésbé, hogy folyamatosan beszélt. Azt magyarázta a takarítóknak, hogy hiába költöztek be rókák a szétlopott gőzmozdonyok belsejébe, hiába vitték el az összes drótvezetéket, hiába szerelték le a szerelvények áramszedőjét, ha elkövetik a halomfalviak azt a hibát, hogy megtisztítják az elrozsdásodott síneket, akkor az összes vonat elfog tűnni reggelre.
Ahogy mindig, most is csak nevettek Szákó Karcsin. De nagyot néztek, amikor a tervezett avatóünnepség reggelére kiürült Sorványos alsó. A halomfalviak lehajtott fejjel rugdosták a támfák közt a köveket. A sínek olyan fényesek voltak, hogy bántotta a szemüket a visszatükröződő napfény.
