Nem is olyan régen még egy tanyaközpont működött a Sorványos melletti holtágban. Nem volt túl nagy, de állt még néhány ház, valami furcsa okból kifolyólag nem lett belőlük vályogtorzó, és ami tényleg ritkaságnak számított, még emberek is laktak bennük. Persze nem járt a csodájukra senki, de nem is volt bennük semmi érdekes: egyszerűen csak éltek, dolgoztak, úgy, ahogy a szüleiktől, nagyszüleiktől látták.
A tanyaközpont végét azok az idők hozták el, amikor minden faluban kötelező lett diszkót nyitni. Sok helyen megoldották ezt a kocsmában, a művelődési házban vagy egy kiürített pajtában, de Hobavi András, Sorványos polgármestere valami látványosat, egyedit akart létrehozni szeretett falujában. Diszkóhajó – gondolta –, ez kell a szórakozni vágyó falusiaknak! Elment hát egy döglődő hajógyárba, és vett egy öreg bárkát, lényegében anyagárban.
A hajót hatalmas csinnadrattával avatták fel, nemzeti színű szalagot tekertek még a drótkötélre is, amivel bevontatták a holtágra, ahol birkapörkölt és halászlé illata szállt a levegőben. Ki is jött a falu apraja-nagyja, hogy meghallgassák Hobavi András beszédét, ami ugyanarról szólt, mint az összes szónoklata: Sorványos újra tett egy fontos lépést afelé, hogy nagy és jelentős község legyen. Bemutatta a hajó rezidens DJ-jét, vagy ahogy ő fogalmazott, lemezlovasát. Láthatóan büszke volt rá, hogy a fiatalembert sikerült átcsábítani a takari hentespult mögül a sorványosi diszkóhajó DJ-pultja mögé. Az ünnepség alatt többen bekiabálták, hogy jó lenne most már elnevezni ezt a rozoga teknőt, de ez végül elmaradt, mert nem volt a közelben egyetlen nyitva tartó bolt sem, így nem tudtak pezsgőt szerezni az avatáshoz.
A névtelen hajók balszerencséje utol is érte a diszkót: többen eltűntek ugyanis az itteni éjszakázás során. A hatóságok rendre azt állították, hogy részegen ugráltak be a holtágba a mulatozók, de a sorványosiak másról pusmogtak. Annyi biztos, hogy a tragédiák miatt a diszkóhajó hamarosan végleg bezárt, csak hánykolódott az apadó vízben.