Erre aztán ráharaptak a panelban élő pestiek, hiszen mit tudtak ők arról, hogy a napfelkeltét Sorványoson elhomályosítja a szomszéd falu mellett épült hőerőmű füstje, disznót, kecskét, libát, kacsát, tyúkot már senki sem tart, mert úgyis ellopják, tehénballagás pedig már a téeszesítés óta nincs. Egyébként a téesz sincs már meg, az omladozó falai között rozsdásodó traktorroncsokban unatkozó drogosok húzzák meg magukat jó ideje. Néptánckör helyett pedig már évek óta kínai műanyagáru-vásáron jönnek össze a sorványosiak. Egyedül az üresen álló holtági házak voltak igazak Zaboki Kálmán meséjéből, de azokról sem mondta el a panelból kitódulóknak, hogy ezek tető és nyílászárók nélkül maradt, düledező vályogviskók csupán, amelyekkel rengeteg a tennivaló.
De a pestiek itták minden szavát, majd egy lakógyűlésen úgy döntöttek, hogy otthagyják Nagy úti lakásukat, és mindannyian elindulnak vidékre. Háromszor szálltak át, és az utolsó sorványosi megállótól még jó darabon gyalogoltak is, mire végre megérkeztek a falu szélére. A magára hagyott vidék siralmas látványa önmagáért beszélt, de a városiak nagyon lelkesek voltak: azonnal kinézték maguknak a portákat, és mosolyogva elkezdték kicsomagolni gurulós bőröndjeik tartalmát.
Akkor gerjedtek csak éktelen haragra, amikor Zaboki Kálmán közölte, hogy ő mégis inkább visszamenne a városba. Hülye pesti – sziszegték megvetéssel foguk között a sorványosi holtág új lakói.
