A beruházás kivitelezése hónapokig tartott. Egymás után jöttek a kamionok, és hozták a legkülönbözőbb formájú, színű és mintázatú viacolorokat. Furek István a falu első számú lokálpatriótájaként egyszerű formájú, Takar színeivel ékesített térkővel szerette volna díszíteni a főteret, felesége viszont mediterrán típust akart, ám olyat nagyon nehéz volt beszerezni, ami neki is igazán tetszett volna. Addig is, amíg a tér el nem készült, rengeteg felesleges térkő gyűlt össze Furek István háza előtt.
Takar legnagyobb, legrégibb és legolcsóbb kocsmájának törzsvendégei, akik minden este a polgármester ellenzékévé itták magukat, gyakran meg is bújtak a téren felhalmozott kő mögött, és fedezékből küldték válogatott szitkaikat választott vezetőjük háza felé. Furek István tűzrőlpattant felesége nem hagyta ezt annyiban: noha férje tiltotta neki, ő azért rendre leöntötte a sánc mögött rejtőzködőket felmosólével. Persze jó first ladyként mindig elnézést kért, de a takariak pontosan tudták, honnan fúj a szél. Úgyhogy azok záptojással és rohadt paradicsommal tértek vissza, és azzal dobálták meg a portát.
A beruházás közben nagy nehezen elkészült, a hajigálás idővel abbamaradt, ma már csak a fel nem használt térkövek halma emlékeztet rá. Furek István pedig azóta is minden alkalommal, amikor tojás vagy paradicsom kerül a tányérjára, arra gondol: micsoda szerencse, hogy ellenfelei annak idején nem térkövet hajigáltak otthona felé.
