Nemzeti bírbájk

„Mit tesz a kormány, hogy elkerüljük a halálba száguldó beerbike-ok okozta katasztrófát?”

Amikor az ülésteremben idáig jutott az olvasással, a honatya kezében megremegett kicsit a papír, de egy mély levegővétel után folytatta. Igazság szerint most ébredt csak fel igazán saját figyelme saját beadványa iránt. Ennél a résznél értette meg, hogy miért ő kapta ezt a feladatot: a katasztrófákat semelyik képviselőtársa sem tudta hatásosabban ecsetelni.

„Történt ugyanis a hét végén, hogy az úgynevezett bírbájkokon, ezeken az ördögi, több, jellemzően külföldi emberek által hajtott masinákon végtelenül szerencsétlen dolog esett: az ittas és – hangsúlyozom – külföldi turisták által hajtott szerkezetek egyikéről a fiatalok sört loccsantottak szeretett városunk frissen felújított útburkolatára. Már ez is elég kellene hogy legyen a kormányzati beavatkozásra, de később olyasmi történt, hogy az már mindennek a teteje: a kiömlött sörön megcsúsztak a bírbájkok, és egymásba rohantak. Személyi sérülés nem történt, de belegondolni is borzalmas, hogy mivel erre vonatkozó tiltás nincs, ez magyar ifjakkal és magyar leányokkal is megtörténhetett volna. Kérdésem az államtitkár úr felé tehát az, hogy mit kíván tenni a kormány, hogy elébe menjen egy esetleges bírbájkkatasztrófának.”

Az államtitkár nem izzadt, amikor szólásra emelkedett. Begombolta a honatyáénál jóval drágább öltönyét, és magabiztosan, papír nélkül mondta válaszát. „Megnyugtatom képviselőtársamat, hogy kutatásaink szerint az ön által bírbájknak nevezett szerkezetet csak külföldiek használják, magyar ifjak szinte sosem. De ez nem akadályoz meg minket abban, hogy a nevezett szolgáltatást védőszárnyunk alá vegyük, hogy a jövőben nemzeti bírbájk néven róják városunk útjait. Ám ha ismét sört locsolnak rá a külföldiek, annak diplomáciai következményei lesznek!”

Az államtitkár dörgedelmes kormánypárti tapsviharban ült le, a honatya pedig megnyugodva fogadta el a választ. Büszke volt magára, ismét jobbá tette egy kicsit ezt a hazát.