Mélységesen csalódott vagyok, és végtelenül szomorú. Szép csendben levezényeltek ugyanis Budapesten, Stadionország fővárosában egy előre megfontolt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett álomgyilkosságot. Fényes nappal, két óra alatt. Ennyi idő kellett hozzá, hogy megpakolják a kamionokat azokkal a mobil lelátókkal, amiket a vizes világbajnokságra felhúzott Duna Arénából ráncigáltak ki. Ha már kiráncigálták, meg sem álltak velük egy csepeli kohóig, ahol hulladékként bántak el a székekkel, amikre a nemzet álmát megvalósító rajongók az ülepüket helyezték. Gondoljunk bele, szétroncsolták a fémszerkezeteket, amelyek árát ha bárki is felemlegette, akkor az etnikai homogenitásra vágyó, igaz magyarokból álló polgári holdudvar tagjai egy emberként kiáltották ki – minimum – rossz magyarnak. Ami viszont jó hír, és a nemzeti együttműködés rendszerében mindenképp unortodox, hogy az álomgyilkos ügylet a megsemmisítést végző cég tájékoztatása szerint „normál kereskedelmi úton és fizetési feltételekkel” ment végbe.
Történik mindez úgy, hogy korábban Fürjes Balázs kormánybiztos azt mondta, ezekből a mobil lelátókból P+R parkoló épül, úgyhogy egyetlen forint sem megy kárba. Bár ki tudja: lehet, hogy ez is csak blöff volt a részéről, mint a Duna Aréna először bemutatott látványterve. Amin a platán-, valamint jegenyefáitól megfosztott Dagály fürdő helyén egy impozáns épület állt. Ami elkészült helyette, no, hát maradjunk finomak, nem az.
De nem amiatt vagyok csalódott, hogy ez megtörtént. Hanem hogy mindez suttyomban megy végbe. Mert hát micsoda eufória kísérte a vizes világbajnokságot! Pár hétig a Duna Aréna volt az új Mátyás-templom, és sokáig úgy tűnt, Hosszú Katinka eredményei után nevezik el a trolibuszokat, Julio C. Maglione pedig – ő a FINA uruguayi elnöke, aki gyakorlatilag a teljes Fidesz-vezérkart kitüntette, amiért megrendeztük a vb-t – lovas szobrot kap a Kossuth téren, vagy ha ott nem is, legalább valahol a Hajós Alfréd sportuszoda öltözősora mellett. Micsoda idők voltak! A képernyőinket a medence kékje, az Instagramot a Parlament épülete előtt röpködő toronyugrók lepték el, amiből gyors fejszámolás után azt vezették le a közvélemény-kutatók, hogy hamarjában a világ turistaparadicsoma leszünk. Gyorsan hozzátették azt is, hogy nálunk a hanyatló Nyugattal szemben nem robbantanak a migránsok, ami megint csak nagy pozitívum. (Arról mondjuk ugyanezen körök úgy hallgatnak, mint egyszeri kormányszóvivő a CEU-diplomájáról, hogy közben vannak budapesti városrészek, ahol a turistákat annyira szeretik, mint a galambepét, és hogy van nekünk egy Sziget Fesztiválunk, aminek már negyed évszázada nincs szüksége éves szinten 140 milliárd forintnyi közpénzre, hogy látogatókat vonzzon. De ezt csak zárójelben merem ideírni, mert a pufidzsekis tenderarisztokrata osztály legjelesebb képviselői gyakran megfordulnak a nevezett fesztivál VIP-szekciójában, úgyhogy nem akarok tippeket adni.)
Csalódott vagyok tehát, hogy az a réteg, amely egyik kezével a keresztény európai civilizációt védi, miközben a másikkal tökéletes nemzeti egységet teremt, most felteszi mindkettőt, és nézi, hogy az álom egy része elolvad egy kohóban. Pedig én már látni véltem, ahogy a CÖF élőláncot alkot a Duna Aréna köré, hogy onnan ugyan nem viszik ki a lelátót, amihez egyébként is odaláncolta magát Németh Szilárd. Előttem volt az is, ahogy Seszták Miklós fejlesztési miniszter a fémhulladékká vált nemzeti büszkeséget szállító kamionnak érces hangján megálljt parancsol, és hogy a polgári körök jelképesen örökbe fogadnak egy-egy széket, hogy legalább így fejezzék ki mérgüket, amiért „valakik” nem hagyják, hogy naggyá váljon ez a sokat szenvedett nemzet.
Sebaj, az újrahasznosított fémhulladékban még bízhatunk. Az talán elhozza majd a magyar feltámadást.
