Nagy volt az izgalom a képzeletbeli, de nagyon is valószerű falucskában. Lakossági fórumra készültek, amolyan migránsosra, vagy ha úgy jobban tetszik, nemzeti konzultációsra. Ki is nyitották a hosszú ideje zárva tartó művelődési házat, ahol az elmúlt nyolc évben nem tartottak mást, mint használtruha-osztást. Máskor meg a kínaiak jöttek ide műanyag edényt, cipőfűzőt meg sajtreszelőt árulni. Egy darabot 250-ért, sok darabot 200-ért.
De most végre előadás miatt telt meg a kultúrház. Az intézet igazgatója – aki egyben önkormányzati képviselő, közmunkás-brigádvezető és falugondnok is volt – izgatottan szaladt oda a rendezvény narancskosztümös szervezőjéhez, a járási pártkoordinátorhoz. A kultúrizgatónak letörölhetetlen vigyor terült szét az arcán. Eksztázisban mesélte a járási pártkoordinátornak, hogy mennyien jöttek el a fórumra: pontosan 1294-en. A narancskosztümös kisasszony elsápadt, aztán arra gondolt, hogy ebből azért mégsem lehet baj. Örömöt mímelt ő is, majd hátrament a művház brokátfüggönye mögé, hogy megnézze az előadókat. Egyikük, Andreas von Rétyi éppen könyvét dedikálta Georg Spöttlének, aki feszülten figyelte, amint az est sztárvendége a negyedik cseresznyepálinkáját dönti le. A művész tekintete vészjóslóan fénylett. Politikus sajnos nem tudott megjelenni a pártból, mivel Tállai Andrásnak halaszthatatlan közfeladata volt, átadóünnepségen vett részt. Kósa Lajos épp egy irodalmi esten volt. Beszédeiből írtak dadaista képverset az Előretolt Helyőrség szerzői. Németh Szilárd szuvidolt pacalt főzött Zsiday Roy frissen megnyílt várbeli bisztrójában, Schmitt Pál pedig forrásokat kutatott a kisdoktorijához. És különben is, Felcsúton játszott a Vidi, ezért kiesett a meghívandók köréből gyakorlatilag a teljes szellemi elit és a komplett államigazgatás. Bizony, ebben a képzeletbeli dimenzióban még a migrációnál is vannak fontosabb dolgok.
De a lényeg, hogy megtelt a művház. A koordinátornak ezért más miatt kellett aggódnia: Pataky Attila lépett oda hozzá, s azonnal mondani kezdte neki a magáét. Hogy ő – tekintettel a vendégekre – eléggé felvillanyzott állapotba került, és hogy mi lenne, ha a „Kör közepén állok” helyett az este folyamán inkább azt énekelné, hogy „Csészealj közepén állok”. Spöttle közbevágott: ő mintha kék fényt látott volna idefelé jövet, és az út szélén söprögető közmunkások is szürkésnek tűntek. Meg hát olyan idegennek. Andreas von Rétyi is szeretett volna még mondani valamit – leginkább köszönetet a koordinátornak, amiért a párt rendelt tőle ötezer könyvet –, de a narancskosztümös hölgy egyszerűen színpadra lökte mindhármójukat.
Rétyi kezdte, méghozzá azzal, hogy elmagyarázta a fizikát, biokémiát, asztrofuturológiát és a választási matematikát szemlátomást hírből sem ismerő 1294 megjelentnek, hogy a magyar kormány nem csupán déli határvonalát zárta le a kerítéssel 2015-ben, hanem egy intergalaktikus csillagkaput reteszelt be, más, ellenséges szférákból érkező megszállókat kiszorítva ezzel. Mert bizony az ufók alakváltók ám, kezdett volna tudományos mesébe Rétyi, mire Pataky közbevágott. Azt akarta megtudni Drakula gróf és Báthory Erzsébet leszármazottjától, Zichy Mihály ük-ükunokájától, hogy az alakváltás vonatkozik-e az elképzelhetetlen erejű skalárfegyverekre is, mire az író csak egyetértően hümmögött, és átadta a szót Spöttlének. A biztonságpolitikai tanácsadó messziről kezdte beszédét: a vietnami, a mongol, az algériai, a nigériai, az albán maffia módszereinek ecsetelésével, de ekkor történt valami.
A nemzeti konzultációs lakossági fórum mind az 1294 látogatója dühös bácsiból és riadt néniből visszaváltozott plejádbeli űrlénnyé, s mindannyian szomorúan szedelőzködni kezdtek. Pataky Attila még hallotta, amint egyikük csalódottan csak annyit mondott, hogy „ennyi marhaságot régen hordtak össze rólunk”. Aztán leszállt egy csészealj, és elvitte mindannyiukat. Mind az 1294-üket.
