Hevesen megragadta a jelölt kezét, és elkezdte húzni maga után.
A pince felé haladtak. A személyi titkárnak be nem állt a szája, a beszédébe iktatott hatásszüneteket ugyanúgy elfelejtette, mint felkapcsolni a villanyt, de ez most nem volt érdekes. Ellenben a látvány, ami fogadta őket odalent, na az érdekes volt. Több tonna krumpli hevert ott zsákokban. Látszott, hogy folyamatosan érkezett ide a burgonya, méghozzá jó régóta, mert egy-két zsákban frissnek tűnt, de kicsit távolabb már kicsírázott, ráncos, aszott volt. A sarokban meg már gusztustalan, fekete, kátrányszerű löttyé fonnyadt. Igazság szerint ragacsos lett tőle a legfrissebb, aranylóan sárgálló burgonya is. A személyi titkár kuncogott. Hiénakacaját félbehagyva mondani kezdte: ez a trutyi olyan régóta itt van már. Talán még ők hozták ide, mondta jelentőségteljesen, majd felhúzott szemöldökkel annyit fűzött hozzá: akkor! Ebből a jelölt értett is mindent. Csak azt nem értette, hogy mi köze van a sötétben bűzölgő, gusztustalan kupacnak az ő politikai karrierjéhez.
A személyi titkár látta a tanácstalanságot. Adott egy pár kesztyűt a jelöltnek, pakolni kezdték a krumplit. Ezt most szét fogjuk osztani a kerületben. A te kerületedben. Azt is mondta, hogy ettől majd a számok is jók lesznek. A jelölt történelmi tanulmányaira gondolt, meg tanára szavaira, miszerint a szélsőségek mindig jól mímelték a szociális érzékenységet, de aztán meglátta a leghosszabb, az összes többi fölé kúszó burgonyacsírát, és pakolni kezdett. Ha kicsit öklendezve is.
Közben végig-végig a számokra gondolt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!