Tovatűntek

A felettes régóta a szakmában volt: pontosan tudta, hogy ez a sötétlő tankutánzat igazából nem jó semmire az égegyadta világon.

Ahogy közeledett a legénység és a felettes a műtank felé, úgy lett egyre világosabb, hogy mik is azok a tétován támolygó árnyak. Részeg turisták voltak. Megpróbálták nagyon udvariasan, de azért igen határozottan a tudtukra adni, hogy jó lenne menni. De hát ez nem ment olyan egyszerűen, lévén a legénység nyelvtudása nem valami jó, a turistáknak pedig már összeakadt a nyelve a sok, frissen felfedezett torokégető pálinkától. Végül egy sikátorból kiszóló, csábosan csilingelő női hang csalogatta el a BTR–80-as környékéről a tétován támolygó árnyakat, úgyhogy már semmi nem akadályozta az operatív művelet kivitelezését. Szakszerűen elcsomagolták a kétéltű nyolckerekűt körbevevő szalagkordont, és elmorfondíroztak rajta, hogy ha „helyzet” lett volna, mit csináltak volna a járművel. „Hát berongyoltak volna a kürtőskalácsos meg a kulcstartóárus közé, és akkor aztán lett volna hacacáré” – közölte egy borízű hang a jármű alól. Egy hajléktalan volt az, kezét feltartva mászott elő, a legénység ugyanis azonnal a fegyveréhez kapott. Ő nagyon szeretett a kamutank alatt éjszakázni, ezért nem viccelődött, amikor a felettes és a legénység a nagy fekete kétéltűvel tovatűnt. Viszont legalább otthagyták neki a takarót. Hiába, nem lehet senkinek egy rossz szava sem, gondolta magában a felettes. De most valahogy nem volt meggyőződve saját igazáról.