A tökéletes utazás

Orkai Vazul nem az a barátkozós típus. Egészen nyugodtan mondhatjuk, hogy tipikusan magának való fickó.

Na de – szaladt át szélsebesen a kétségbeesés Orkai Vazul elméjén – hogy fog ő felvinni a vonatra hetvenkilenc hátizsákot? A sajátját még felcígöli, az rendben van, talán még hármat vagy négyet el tudna vinni, de a maradékkal mi lesz? Igazi szellemi kihívás elé állította saját magát. Amit most már nem toporzékolva, csapkodva kívánt megoldani, hanem elmélyülve, töprengve. Arra jutott végül, hogy hirdetést ad fel, és hordárokat szerez. Nem ígért nekik sem sok pénzt, sem valami extra fényes megbecsülést, elvégre semmi különlegesről nem volt szó, csak közönséges cipekedésről. Ráadásul nem is valami nagy súlyt kellett megmozgatni, és nem is hosszú ideig. Össze is jött a válogatott társaság, csupa rossz arcú, minden hájjal megkent tróger. Orkai Vazul egy pillanatra megijedt, bevillant neki, hogy még az is lehet, hogy ezek az emberek esetleg kilopnak valamit a hátizsákjából. De úgy volt vele, hogy nem baj, tegyék csak. Ennyit bőven megér az ő tökéletes utazása.