Az engem ért támadásokra reagálva én, dr. F. K. polgári érzelmű országgyűlési képviselő, büntetőjogi felelősségem tudatában, valamint szellemi képességeim teljes birtokában, befolyástól mentesen kijelentem, hogy az alábbiakban közreadom valós és őszinte vagyonnyilatkozatomat. A nekem tulajdonított, polgári állásomból felhalmozott megtakarításomból vásárolt, tizenkét esztendeje bevetetlen földjeim szomszédságában elterülő vadászkastély nem az enyém. Az ingatlan politikai tanácsadóm és bizalmasom nevén van. Politikai tanácsadómat és bizalmasomat, mivel nem közszereplő, nem kívánom megnevezni; ha bármely sajtótermék így jár el, akkor a nevemen működő, de általam nem tulajdonolt ügyvédi irodán keresztül haladéktalanul helyreigazítást eszközlök! A terület, amin a kastély áll, négyéves gyermekem nevén szerepel. Jó parti lesz majd, na. Az épületben magam is jártam, nem tagadom. Jókat vadásztunk itt, de ebben én nem látok semmi kivetnivalót. Szerintem mindezt minden középosztálybeli megtehetné. Magam és családom egyébként egy 40 négyzetméteres, külvárosi panelben élünk, amit családi összefogással sikerült megvásárolnunk.
Nincsenek szállodáim sem. Pusztán felügyelőbizottsági tagja vagyok annak a tizenhét hotelt tulajdonló és működtető konzorciumnak, amelynek huszonhat éves, vendéglátóipari végzettségű unokaöcsém az igazgatója és tulajdonosa. Tehetséges, szorgalmas gyerek, aki egész életében azt tanulta, hogy nincs annál fontosabb, mint hogy megálljon a saját lábán. Juttatásomat, ami a felügyelőbizottsági pozíció miatt járna, évek óta jótékony célra fordítom. Azt a labdarúgó-utánpótláscsapatot támogatom vele, amiről tévesen azt szokták írni, hogy én vagyok az elnöke. Ez természetesen nem igaz. Múlt hónapban lemondtam a tisztségről, azóta gyermekkori jó barátom, vadászpartnerem és telekszomszédom tölti be ezt a pozíciót.
Számtalan alaptalan vádat fogalmaztak meg annak a 123 milliós állami és uniós támogatásban részesülő szörp- és lekvárháznak a kapcsán, amelyet – természetesen – a reménytelen helyzetben lévő ellenzéki médiumok nekem tulajdonítottak. Ezek az orgánumok a helyszínről származó információkkal és videofelvételekkel próbálták ugyan igazolni, hogy a szóban forgó szőlőhegyi ingatlanban heti rendszerességgel megfordultam a közelmúltban, de szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem igazol semmit. A szőlőhegyi szörp- és lekvárház ugyanis nem az enyém. Az a feleségemé. Feleségem pedig nyilvánvaló módon nem strómanja senkinek. Ahogyan egyébként egyetlen hozzátartozóm, így pedagógus végzettségű édesanyám és nyugalmazott bányász édesapám sem.
