Városszéli tükörkocsma

Soha senki nem fogja megtudni már, hogy az a kocsma, amely csak egy volt a sok városszéli bádogbódés kocsma közül, miért zárt be.

Az új tulajdonos ezért úgy döntött, legalább a látszatát megpróbálja elérni annak, hogy ez tulajdonképpen tágas hely. Ezért úgy döntött, apró tükrökkel fedi be belülről a bódét. Azok egymás képét visszatükrözve azt a benyomást keltenék, hogy azért mégiscsak nagyobb itt a tér, mint másutt. És ezzel talán sikerül elérni, hogy többen talán nem fognak inni idebent, de ide jönnek először, mert azt érzik, hogy ide bárki bármikor befér még. Persze nem fog, de amíg várnak, addig is fogyasztanak. Az meg mindenkinek jó.

Először csodálkoztak az új tulajdonos ötletén, de amikor elkészült, akkor belátták, hogy tulajdonképpen igaza van. Ugyanúgy nem kaptak levegőt az összezsúfolódott tömegben, mint eddig, ugyanúgy folyt róluk a víz, ugyanúgy kipirultak, de valahogy az volt az érzésük, hogy itt azért jó, vagy legalábbis jobb. Hogy belül tágasabb.

Az új tulajdonosnak azonban sokáig nem tetszett, amit látott. Hiszen ettől még ugyanúgy simlis taxisok, elgyötört buszsofőrök, megalázott hivatalnokok, enyveskezű zsebtolvajok, kispénzű egyetemisták, meg úgy egyáltalán, mindenféle fény elől menekülő, sötét lelkű népség járt ide, mint korábban. És attól nem mutattak szebb képet magukról, hogy bármerre nézett az új tulajdonos, mindenhol őket látta.

Egy idő után aztán mégis megszokta, sőt megszerette ezt a szedett-vedett népségből álló látványt. De annyira, hogy maga is kezdett úgy beszélni, úgy kinézni, mint romlott-züllött törzsvendégei. Be kellett látnia, hogy nem lóghat ki a sorból így sem.