Tudom, hogy – nagyon szép szakkifejezéssel – választások előtti pozicionálásnak hívják, ami most a magyar ellenzéki pártok között folyik, de azért teljesen hülyének ebben sem kellene lenni. Főleg, hogy a szereplők egyike-másika kezd egyre nyilvánvalóbban célozgatni rá, hogy ami eddig maga volt a blaszfémia, akár be is következhet. A pártok megegyezhetnek, hogy visszaléptetik jelöltjeiket az adott választókerület legesélyesebb ellenzéki indulója javára. Nyilván nem csak úgy, szeretetből: valaki itt lép vissza, és ott marad állva, mások fordítva. Ezt koordinált indulásnak nevezzük.
A gyakorlatilag befagyott közvélemény-kutatási adatok alapján (leszámítva a legfrissebb és némileg meglepő Medián-felmérést arról, hogy a Fidesz támogatottsága és választóinak elszántsága is visszaesett) a helyzet egyszerű. Az ellenzéknek ahhoz is ilyen koordinált indulásra lenne szüksége több tucat helyszínen, hogy növelje képviselőinek számát a parlamentben, és legalább Orbán Viktor újabb fölényes (ha nem is kétharmados) győzelmét megakadályozza, esetleg rászorítva vele a kormánypártokat, hogy változtassanak mostani politikájukon. Ám ez úgy biztosan nem fog menni, hogy a legutolsó pillanatig szidjuk, árulózzuk egymást, majd hirtelen mégis arra kérjük szavazóinkat, hogy X. vagy Y. körzetben szavazzanak arra a jelöltre, akinek a pártját tegnap még teli szájjal pocskondiáztuk.
Márpedig most mintha ez történne: mindenki anyázza az összes többit. Az alábbi felsorolás sorrendje nem fontos, a lényeg ugyanaz. Szél Bernadett a Heti Válaszban hazugozza Gyurcsány Ferencet, a szocialistákra pedig azt mondja, gócokban fertőzöttek. Gyurcsány Ferenc évértékelőjében árulózza az LMP-t, amiért hajlandó volt együttműködni a Fidesszel még az Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztásakor. (Esetleg kérdezzék meg erről Iványi Gábort, akinek az egyháza ügyében már a „kollaboráló” bírák segítségével született fontos döntés.) A DK-ról szinte lerí a kéjes öröm, ahogy elvileg legszorosabb természetes szövetségese, az MSZP alatt reszeli a széklábat. A taktika működni is látszik, még inkább úgy, hogy a szocialistákban láthatóan sem kedv, sem képesség nincs a hatásos válaszhoz. Eközben szocialista és DK-s politikusok háttérbeszélgetéseken már tavaly ősszel emlegették: vannak olyan választókörzetek az országban, ahol tapasztalataik szerint saját aktivistáik már jobban utálják egymást, mint a helyi fideszeseket. A Momentumot most már mindenki szabadon árulózhatja, miközben saját magukon kívül ők is mindenkit nagyjából vállalhatatlannak tartanak nyilvános megszólalásaikban. A Jobbikkal közben senki nem tud mit kezdeni. Persze ez annyiban érthető, hogy az egykori cigányozásnak-zsidózásnak hosszú az árnyéka, de azért mintha mindenkiben ott motoszkálna a gondolat, hogy valahogy muszáj lenne velük is megegyezni, hiszen másképp nem megy.
Itt tartunk – én azonban majdhogynem biztos vagyok benne, hogy több körzetben is létrejöhet a koordinált indulás. Ahhoz viszont mégiscsak be kéne fejezni egymás anyázását. Addig, amíg késő nem lesz.
