November vége és karácsony között egyre felfokozottabbá válik az ünnepi hangulat; a techipar ugyan ekkorra többnyire már betárazta az évszaknak megfelelően aktuális újdonságait, de a kasszák csak december 24-e körül mondanak végső ítéletet arról, mi volt kelendő és mi nem. Bejglimérgezés után pezsgőmámor, majd hideg és munkakezdés újra – nem csoda, hogy január elejére borússá válik a hangulat.
Ezen igyekszik segíteni a (szórakoztató)elektronikai iránt érdeklődőknek immár 1967 óta a kezdetben New Yorkban megtartott, majd a kaszinó fővárosába áthelyezett Consumer Electronics Show, röviden a CES. A bevezetőben már említettünk párat az elmúlt évtizedek húzóneveiből, melyek mind-mind itt debütáltak (ahogyan például a most 30 éves Commodore 64 is). Ezúttal sem maradnak adósak a techcégek érdekességek tekintetében, Harry McCracken, a Cnet újságírója segítségével nézzük meg, mit várhatunk a január 10-13-a között zajló idei kiállítástól!
Ugyan már „itt„ vannak, mégsem találkozhatunk velük túl gyakran: az ultrabookok egyszerűen nem érték el a válságos időkben általánosan árérzékennyé vált fogyasztók ingerküszöbét. Az Intelnek pedig égetően szüksége van erre a szegmensre, ahogy az asztali PC-t visszaszorító laptopokat visszaszorító tabletek és okostelefonok miatt jelentősen megcsappanni látszanak bevételei (amit ráadásul tetéz a thaiföldi áradás okozta merevlemezhiányból adódó komplett konfigurációk eladási mutatóinak visszaesése). De nemcsak az ár, hanem a megszokott modellgazdagság sem jellemezte eddig ezt a szegmenst – ezen azonban változtatni fog a CES, tucatnyi új ultrabookot hozva a piacra.
Ez listánknak éppen csak az eleje – ha további részletekre is kíváncsi, kattintson!