A bűvös szó, crowdsourcing decentralizált folyamat, a bölcsnek ugyan általában nem nevezhető „tömeg” egyfajta bölcsessége a forrás, tipikusan Web 2.0-s tevékenység, legékesebb példája a Wikipédia, szép lassan egy egész új kultúra alakul ki körülötte. Annyiban különbözik a közösségi hálózatoktól, a Facebooktól vagy a Twittertől, hogy azoknál semmiféle nyílt felhívásról nem beszélhetünk, senki nem buzdít az együttalkotásra. Az elosztott problémamegoldás és alkotás egyik modelljeként (is) felfogható crowdsourcingban általában azok vesznek részt, akik kompetensnek érzik magukat az adott témakörben – például a szakterület iránt érdeklődő online közösséget új technológia fejlesztésére, algoritmusok pontosítására, szoftverek tesztelésére, új design kidolgozására, nagy mennyiségű adat szisztematizálására, elemzésére vagy az abban történő segédkezésre buzdítják. Előfordult olyan is, hogy valamelyik (biotechnológiai) projekt elindítói játék formájában bírták rá az együttműködőket különböző baktériumok működésének megfejtésére, bizonyos gyógyszerekkel szemben ellenálló sejtek azonosítására.
- Távmunka még gyorsabban és költséghatékonyabban
- Áthelyezett szoftverfejlesztés – itthon
- A mesterséges intelligencia jövője
A kezdeményezők által elvileg ismeretlen felhasználók megoldásokat generálnak, közkinccsé tesznek, összevetnek és el mindaddig, amíg csak a legjobbak maradnak fenn. Fejlődésük párhuzamba állítható a genetikus algoritmusokkal, csakhogy ott programok, emitt viszont emberek evolválják, optimalizálják a lehetőségeket. Nem ritka az sem, ha a hagyományosan cégek vagy személyek által végzett munkát az adott cég, személy közösségi hálózatára „osztja tovább”, ismerősei, barátai között keres megfelelő személyeket, online küldi tovább nekik a feladatot, aztán pedig várja a megoldás(oka)t (buddysourcing).
Szintén a social networking jelenséghez kapcsolódik a crowdsourcing egyik legeredetibb formája, az úgynevezett közösségi könyvjelzőzés (social bookmarking), amikor a felhasználók címkéket rendelnek másokkal megosztott forrásokhoz, így járulva hozzá az információ jobb visszakereshetőségéhez, áttekinthetőbb és logikusabb szervezéséhez.
Elengedhetetlen együttműködés
Az együttműködés, a kooperáció elengedhetetlen a minőségi megoldásokhoz. A verseny szintén motiváló hatású, amit például a DARPA 2009-ben végzett crowdsourcing kísérlete szemléltet: tíz speciális léggömböt helyeztek el az Egyesült Államok különböző területein, majd a részt vevő csapatoknak lokalizálniuk kellett őket. A győztes (nem meglepő módon a MIT egyik csoportja) kilenc óra leforgása alatt mindenre fényt derített. Az akár tömeges együttműködést az infokommunikációs termékek árcsökkenése, a Web 2.0-s technológiák, alkalmazások és az adatokhoz való egyre szélesebb körű hozzáférés teszik lehetővé.
Az alapjait képező üzleti modellek viszont kifejezetten ellentmondásosak, sok bírálatot kapnak – etikai, társadalmi és gazdasági szempontok alapján egyaránt támadhatók. Például azért, mert a legjobb megoldások a problémát felvető személy, cég tulajdonát képezik, míg a kiötlőket néha ugyan kellő anyagiakkal, de leginkább virtuális baráti kézfogással, vállveregetéssel vagy nevetséges összegekkel honorálják. Egyszerűen kihasználják a lelkes dolgozót (bár az eddigi felmérések pont azt tűnnek alátámasztani, hogy a résztvevők egyáltalán nem érzik, hogy kihasználnák őket). Anyagiak hiányában és az idő múlásával drámaian csökken a motiváció. A díjazás magától a projekttől függ: bizonyos esetekben amatőrök és/vagy önkéntesek dolgoznak részidőben egy-egy probléma orvoslásán, máskor viszont a terület szakértői, kisebb cégei is részt vesznek a kollektív tevékenységben; gyakran valamilyen barter az ellenszolgáltatás. Jelentések alapján egy-egy elrugaszkodottabb kezdeményezés sokkal többe került, mintha hagyományos keretek között folyt volna a munka. Ha nem ömlött volna a pénz, talán be sem fejezték volna. A projektmenedzsment szintén komoly fejtörésekre ad okot – minél szerteágazóbb, nemzetközibb egy-egy terv, annál nehezebb hosszabb távon kezelni, összetartani és folyamatosan motiválni az érintetteket. Ráadásul maga a végeredmény is változó (gyakran selejtes) minőségű. Kisebb léptékű kezdeményezéseknél inkább beválik, nagyobb projekteknél viszont már kevésbé.
A crowdsourcing prókátorai általában a következő előnyöket szokták kiemelni: a problémák viszonylag olcsón és gyorsan megoldhatók, a fizetés eredményorientált (sikerhez kötött), vagy eleve önkéntes a projekt, a cégek tehetségeket fedeznek fel így. Olyan munkákat is képesek elvégezni, amelyekhez belső erőforrásaik nem lennének elegendők. A „tömeget” figyelve, hamarabb és első kézből jutnak információhoz fogyasztói elvárásokról, vágyakról. A kollektív tevékenység szervezetet és munkavégzőt jobban összekovácsol, a résztvevők úgy érzik, maguk is aktív közreműködők az adott brand felépítésében stb. (A crowdsourcingot felhasználó brand marketing változó eredményeket hoz: részben ugyan lehet alkalmazni, de a népszerűsítő tevékenység egésze nem épülhet rá, túl kockázatos.)
Egyfajta globális ötletbörze az egész, ami azért is tűnik vonzónak, mert eleve szeretünk gondolatokat megosztani, elképzeléseinkbe másokat beavatni.
Az Amazon.com Mechanikus Törökje az egyik legismertebb és legsikeresebb crowdsourcing-kezdeményezés – a „török” (akárcsak Kempelen Farkas sakkautomatájában) ezúttal is élő személy: emberek sokasága dolgozik a munkaadók és tömeg közötti (biztonságos) kommunikációs platformként funkcionáló online projektben.
A Justcurio.us a Mechanikus Török ellentéte: a kérdés-felelet alapú honlap ígéretes kezdet után fokozatosan romlott le odáig, hogy a végén a látogatók gyakorlatilag csak szexszel és pornóval kapcsolatos kérdéseket tettek fel egymásnak. Talán azért, mert kérdezni és válaszolni túl egyszerű, a site kitalálóinak valószínűleg (valamivel) komplexebb problémákra kellett volna összpontosítaniuk.
Crowd és outsourcing
A crowd és az outsourcing szavakat összevonó elnevezés szintén megosztja a véleményeket. Magát a kifejezést Jeff Howe, a Wired magazin szerzője találta ki 2006-ban (The Rise of Crowdsourcing című cikkében). Többen, például az ismert médiateoretikus Douglas Rushkoff vagy a Wikipédia-alapító Jimmy Wales szerencsétlennek tartják.
Az outsourcingtól abban tér el, hogy a feladatot meg nem határozott közösségre, és nem speciális személyekre, csoportokra osztják ki. Az open source-szal sem tévesztendő össze: amott maga a közösség oldja meg a tagjai által felvetett problémát, míg a crowdsourcing esetében a feladatot nem a közösség találja ki, a kivitelezésben pedig egyén, csoport, bárki részt vehet. Eleve más a résztvevők motivációja is.
A személytelenség önbizalmat ad
A különböző művészeti ágak különleges kísérleti terepet biztosítanak crowdsourcing-kezdeményezéseknek. Az alkotók kevésbé érzik mások bírálatát, az online közeg inkább kreativitásra inspirál ahelyett, hogy művésztársainkkal parttalan eszmecserékbe bonyolódnánk, vagy egyszerűen csak fecsegnénk velük. A személytelenség önbizalmat ad, a felhasználók könnyebben megnyílnak, nagyobb a biztonságérzetük, mintha offline, a maguk valójában lennének jelen. A részvétel és az együttműködés új formái az alkotás és a szerzőiség (további) decentralizációját, globalizációját eredményezik. Nem véletlen, hogy az egyik leginkább közösségi művészetben, a videózásban is terjed a crowdsourcing: a „forgatás” menetét, főként a Twitteren követhető Swarm of Angelst például ezernél többen készítik, miközben mainstream televíziócsatornák egyre gyakrabban merítenek az (egyelőre alternatív) médiumból – az önkéntes résztvevők sokasága által létrehozott anyagokból, valahogy ugyanúgy, mint ahogy a Wikipédiát használjuk. (Egyébként anno már az Oxford angol szótárt is nagyjából így állították össze, annyi különbséggel, hogy a munkálatok – magától értetődően – offline folytak.)
Mi az a crowdfounding?
Az együttműködés jellegzetes formája a crowdsourcing által erősen inspirált, különösen művészi körökben (de más területeken is – katasztrófa sújtotta területek megsegítése, politikai kampányok levezénylése stb.) népszerűsödő közösségi támogatás/finanszírozás (crowdfounding). Különböző személyek laza hálózattá alakulnak, és az internetet használva igyekeznek más individuumok vagy szervezetek (vagy akár saját maguk) által indított kezdeményezéseket segíteni. Az Age of Stupid című filmre például 1,2 millió amerikai dollárt szedtek össze ezzel a módszerrel.
A svéd Crowdculture (a Fabel Kommunikation és a Svéd Számítástudományi Intézet kezdeményezése) elvileg úgy működik, mint bármely másik crowdfunding honlap, annyi különbséggel, hogy a résztvevők projektjeik közpénzekből történő finanszírozását is elérhetik a rendszeren keresztül. A források egyrészt magán, másrészt közpénzek: a tagok havidíj formában való hozzájárulását, illetve Stockholm kulturális célokra szánt büdzséjének egy részét (az Innovatív Kultúra Alapítványon keresztül) fordítják alkalmasnak/támogatandónak ítélt projektekre. Cél, hogy a város minél több lakója vegyen részt benne, aktívan érezze érintettnek magát a helyi kultúra alakulásában. Mihelyst egy tag szavaz valamelyik kezdeményezésre, pénzéhez közpénz is hozzáadódik.
A Crowdculture azért is úttörő vállalkozás, mert résztvevői egyrészt maguk döntenek, mely kulturális elképzeléseket támogatják, s melyeket nem, másrészt, mert így részesei állami pénzek elosztásának, amely összegekhez – önkéntes alapon – maguk is hozzájárulnak. Ha a Web 2.0 és a crowdsourcing kapcsán az infokommunikációs technológia és a munkavégzés demokratizálódásáról beszélhetünk, a svéd projekt még előrébb mutat: ugyan korlátozott mértékben, de az állam működésébe engedi beavatkozni az állampolgárokat, kiszélesítve és közvetlenebbé téve a demokráciát, átláthatóbbá téve a közpénzekből történő projektfinanszírozást.
A tavalyi béta-változat eredménye: 1400 tag mintegy 840 ezer koronával járulna hozzá Stockholm kulturális életéhez, amit a helyi önkormányzat 200 százalékkal növelne. Ebből a pénzből 100, átlagosan 30 ezer korona büdzséjű projekt finanszírozása oldódna meg.
