Plágiumvadászat: jobb félni...

A plagizálás terjedését a plágiumok utáni (informatikai eszközökkel is megtámogatott) kutatás megerősödése követte.

A Time magazin 2009 októberében arról számolt be, hogy plágiumkereső szoftver segítségével lepleztek le egy több száz éves csalást, s kiderült, hogy a III. Edward uralkodása (The Reign of Edward III.) című drámát a hányatott sorsú, de jelentős drámaíróként számon tartott Thomas Kyd (1558. november 3. – 1594. július 16.) jelentős részben William Shakespeare-től plagizálta. A darab szerzőjének kilétéről – hiszen sok stíluselem az avoni hattyú kezére utalt, míg számos más vonása a mesemondó bárdok hagyományait idézte – jó ideje komoly vita folyt. Volt olyan szakértő is, aki gondos elemzés után a mű előállításában Kyd és Shakespeare együttműködését tételezte fel. Sir Brian Vickers, a University of London irodalomprofesszora a Pl@giarism nevű plágiumkereső program segítségével végül felderítette az idegen tollakat. „Ezzel a módszerrel láthatjuk, ahogy a szerző használja a nyelvet, s alkalmaz bizonyos kifejezéseket és metaforákat, míg másokat elkerül. E jellemzők, mint egy szövet foszlányai kerülnek a kezünkbe. Ha elég van belőlük, akkor azonosítható a szövet például skót tweedként vagy másfajta sima szürke szövetként” – mondta Vickers. A professzor végül megállapította, hogy a III. Edward 60 százalékát Kyd írta, a maradék negyvenet viszont Shakespeare. És az is kiderült Vickers és a Pl@giarism munkája nyomán, hogy négy olyan darabot is Kyd írt, amelyiknek eddig ismeretlen volt a szerzője.

Látható, hogy a plagizálókra évszázadok távolából is rásülhet a csalás bélyege a korszerű technológia használatával. Kyd a maga idején joggal gondolhatta, hogy a nagy kortársától elhappolt gondolatokra, verssorokra, fordulatokra senki sem jön rá, s ha mégis, kit is érdekelne? Ma azonban – bár más szellemi termékének eltulajdonítására a késztetés és vonzalom mit sem csökkent – a kockázat lényegesen nagyobb. A plágiumok terjedése a bukás kockázatának növekedése ellenére is gyorsul, mert az interneten könnyen hozzáférhető forrásanyagok nagyon csábítóak, s alkalom szüli a tolvajt. Az alkalmak száma pedig szinte végtelen a weben.

A plágium sokfelé megjelenik. Az oktatásban, a diákok munkáiban, a tudományos publikációkban, a szépirodalomban, sőt műszaki területen, a szabadalmakban vagy a programkódokban is. De mi is a plágium, és mit is keres egy plágiumdetektáló szoftver?

A Magyar értelmező kéziszótár elintézi annyival, hogy a plágium szellemi alkotás eltulajdonítása. A plagiarism.org meghatározásából kiindulva azonban mások szellemi termékét engedély és a forrás feltüntetése nélkül használni az irodalmi lopás kategóriájába esik. Illetve plágium az is, ha valaki újnak és eredetinek tüntet fel elképzeléseket vagy termékeket, amelyeknek pedig már ismert a forrásuk. A plagizálás ezért a lopás és csalás egy formája.

Lehet-e szavakat és gondolatokat lopni?

A fejlett jogrendekben nyilvánvalóan nem, mégis megteszik! Az eredeti gondolatok szellemi javaknak számítanak, amelyeket a szerzői, a szabadalmi és egy sor más jog véd. Az elképzelések kifejezésének majdnem minden formája „copyrightos” a könyvektől, a zenei partitúrákon és rajzokon át a számítógépes fájlokig, függetlenül a gondolat rögzítésének módjától.

Ha érdekli, milyen – többek között magyar – módszerek vannak a plagizálás kivédésére, kattintson!