Ahogy az APNIC, úgy bejelentésük szerint a RIPE NCC is sokkal jobban „vigyáz” az utolsó pakkra. Előbbi a végső csomagnak eddig mindössze 9 százalékát osztotta ki, és cikkünk főszereplője is lassítást tervez. A LIR-ek, vagyis a helyi internet-regisztrátorok ugyan korlátozott mennyiségben kaphatnak további IPv4-címeket, de csak akkor, ha alaposan meg tudják indokolni annak szükségességét. Ráadásul már csak azok a LIR-ek juthatnak még IPv4-címekhez, melyek nekiláttak az IPv6-os címek kiosztásának.
Utóbbi szinte korlátlan kapacitással bír: 3,4-szer tíz a harmincnyolcadikon IP-cím várja, hogy kiosztásra kerüljön (illetve az elmúlt években megkezdett átállás miatt már valamivel, de nem szignifikánsan kevesebb). Ez ugyan elképesztően soknak tűnik hétmilliárd emberre, de ne feledjük, hogy nem csak egyetlen digitális eszközt használunk fejenként. Ha összeadjuk jelenlegi kommunikációs, és hamarosan kommunikálóvá váló eszközeinket (asztali számítógép, laptop, okostelefon vs. televízió, hűtő, légkondicionáló stb.), már akkor is hatalmas számot kapunk. Nem említve a robotika fejlődését, melyek darabszámra hamarosan az emberiség létszámát is felülmúlják majd. Amint azt a nyáron írtuk, akár a 40 milliót is elérheti a mobilhálózaton keresztül összekapcsolódó gépek száma Magyarországon 2020-ra (további részletek itt). És akkor még ott a bolygóközi internet, a marsi és egyéb űrállomások – fél évszázados vagy még nagyobb távlatban gondolkodva már annyira nem is tűnik végtelennek az IPv6.
Ám az már a következő generáció problémája lesz
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!